|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Falunapot tartanak július 31-én, szombaton Kishomokon. A település közigazgatásilag a martonosi helyi közösséghez tartozik. A helybeliek főként állattenyésztéssel foglalkoznak, tejtermelésből élnek. A kishomoki falunapi programokról Sors Endrét, a helyi közösség tanácsának tagját kérdeztük.
- Szombaton 10 órától fogadjuk a vendégeket a közösségi téren, azaz a játszótéren. Fél órával később ugyanott mise kezdődik, amit Savelin Zoltán ... |
|
A legszebb konyhakertek elnevezésű magyarországi program közösségi kategóriájában díjazták a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont Tangazdaságát is.
Az elismerést az intézmény tanára, Kőrösi Sóti Beáta vette át Biatorbágyon, aki tanulóival az organikus elvek alapján nevelt kerttel foglalkozik.
Idén harmadszor tüntették ki a magyarkanizsai Tangazdaságban elterülő nyitott tantermet, ami majdnem ... |
|
A Felnőttképzők Regionális Hálózata FERHA 20 órás, alapszintű papírcsíktechnika-tanfolyamot hirdet Magyarkanizsán. Az érdeklődők elsajátíthatják a quilling alapjait, amit aztán otthon tovább fejleszthetnek.
A jelentkezés alsó korhatára 13 év. Jelentkezni 2021. augusztus 4-ig lehet a 024 873 043-as telefonszámon vagy az nterika@ferha.net ímélcímen.
A részvétel ingyenes, a hallgatóknak csak a felhasznált anyagot kell biztosítaniuk. A foglalkozást ... |
|
A helyi hagyományokhoz kötődő gyerektábort tartanak Martonoson a Művelődési Társulat szervezésében. Az első napon a kosárfonásról, a hét folyamán pedig a méhészetről, a kertészkedésről és a baracklekvár-főzésről is tanulhatnak játékosan a gyerekek.
A martonosi Művelődési Otthonban tartják a tábort, amelyen 10 helybeli gyerek vesz részt. Július 26-án, hétfőn délelőtt a kosárfonás alapjaival ismerkedhettek a gyerkőcök. A tábor fő célja, ... |
|
Több ezren látogattak ki július 25-én, vasárnap a kispiaci Nemzetek Főzőversenyére és hagyományos vásárra. A 12. alkalommal megrendezett Nemzetek Főzőversenye Határok Nélkül elnevezésű megmérettetésre idén majdnem 60 csapat jelentkezett Vajdaság számos településéről, és érkeztek szép számban külföldről is.
Idén is megtelt a kispiaci vásártér főzni vágyó csapatokkal. Már délelőtt javában rotyogtak a bográcsban a pörköltek és levesek, ... |
|
Kétnapos élménytábort szervezett a gyermekek számára a magyarkanizsai Ősök Hangja Egyesület azzal a céllal, hogy a résztvevők megismerkedjenek őseink életmódjával és a korabeli használati tárgyakkal. A táborban a gyerekek magukra ölthették a népvándorlás korából származó harci öltözékek korhű másait.
Az előadás utáni gyakorlati bemutatón a résztvevők a gyógynövényekről tanultak. A fiúkat inkább a harcászat érdekelte, a lányokat viszont ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Junior világbajnoki címet szerzett kick-boxban Blaskó Zsanett
2021.07.22.
9 kép |
|
Gazdagabb program, családiasabb hangulat a Malomfesztiválon
2021.07.21.
1 kép |
|
Fodrozott a Tisza vize Adorjánon
2021.07.20.
1 kép |
|
Átadták az adorjáni labdarúgó-stadiont
2021.07.19.
48 kép |
|
Biztonságos a Tisza medre Magyarkanizsánál
2021.07.19.
16 kép |
|
Kézilabda tábort tartottak Tóthfaluban
2021.07.19.
1 kép |
|
|
|
|
|