| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Több mint 4 ezer turista látogatott el a nyári hónapokban a magyarkanizsai Tisza-partra, ahol összesen 20 ezer vendégéjszakát töltöttek el. Ez átlagosan mintegy öt napos tartózkodást jelent. A pihenni vágyók ezen a hétvégén még igénybe vehetik a medence szolgáltatásait, ezt követően ugyanis csak jövőre nyit ki.
Már kora délelőtt nagyon sokan látogattak le a magyarkanizsai Tisza-partra. Voltak, akik teniszeztek, míg mások gyerekeiket hozták ...
|
|
|
Főzőverseny, célba lövés, vadászkürtösök bemutatója és színes családi programok – így telt az idei, sorrendben 7. Vadásznap Magyarkanizsán, amely ezúttal is sok érdeklődőt és résztvevőt vonzott. A rendezvény idén is a vadászati hagyományokról, a közösségi élményekről és természetesen a bográcsokban készülő finom ételekről szólt.
Az idei főzőversenyen 81 csapat ragadott fakanalat, hogy szarvas- és vaddisznópörkölttel ...
|
|
|
Most is ezrek látogattak ki az eseményre. A programot Magyarkanizsa helyi közössége szervezte meg ebben az évben utoljára. A kirakodóvásárral párhuzamosan pedig megtartották a 23. Körömpörkölt főzőversenyt is a helyi Agrokanizsa szervezésében.
A magyarkanizsai vásár a település egy igen régi és igen kedvelt eseménye, amely rendszeresen összehozza a helybélieket és a környék lakóit. Lehetett itt virágokat, szerszámokat, ruházati termékeket, ...
|
|
|
A szombati nappal véget ért az idei Malomfesztivál. A hajrában is külföldi, magyarországi és vajdasági előadók váltották egymást a színpadon. A népi hangzásvilágtól egészen az elektronikus zene különböző ötvözetéig számos műfaj helyet kapott a programban.
A fesztivál minden évben sok fiatalt vonz. A horgosi Berényi Bálint még csak tízéves, de ez már a harmadik idénye a Malomfesztiválon. „A harmadik Malomfesztiválom, és azért ...
|
|
|
Rekkenő, embert próbáló hőségben rendezték meg Martonoson a 24. Nemzetközi Halászléfőző Versenyt, melyen összesen 85 hazai, magyarországi és felvidéki csapat ragadott fakanalat.
Már a kora délelőtti órákban benépesült a helyi közösség épülete mögött lévő park. A csapatok többsége a pontyot filézte, mások a bogrács alá gyújtottak, de olyanok is akadtak, akik a jó halászléhez elengedhetetlen fűszerek előkészítésével foglalatoskodtak. ...