|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Június 10-től 15-ig Magyarkanizsa volt a házigazdája a IV. felnőtt és I. junior, illetve kadét Mediterrán-bajnokságnak birkózásban. Városunkban ez volt az eddigi legrangosabb verseny, hiszen három kontinensről, 15 országból érkeztek résztvevők, és a nevezett régió birkózóbizottsága is ülést tartott Magyarkanizsán. A szerb válogatott színeiben 11 magyarkanizsai birkózó is helyet kapott.
Bővebben:
|
|
A tavalyi évben a budapesti Ferencváros önkormányzata alapította meg határon túli testvértelepülései számára a „A magyar nyelvért” emlékdíjat. Magyarkanizsa községben a díjat a magyar nyelv egyik kiváló mesteréről, a Kanizsai Újság, később pedig az Új Kanizsai Újság alapító főszerkesztője után, dr. Papp Györgyről nevezték el. A díjat minden évben annak a községbeli nyolcadikos diáknak adják, aki általános iskolai tanulmányai során a legjobb ... |
|
2014. június 03. 18.30 óra körül megjelentek a tiszavirág első példányai Magyarkanizsánál az erdei sétaösvény mentén, az idei virágzás "előhírnökeiként". A néhány napos előrajzás után, elméletileg 2014. június 15-én várható a nagyobb rajzás a Tiszán. Ennek kapcsán Magyarkanizsa Község Idegenforgalmi Szervezete szeretettel várja a kedves látogatókat a Tiszavirág ösvényhez, ahol részesei lehetnek egy nem mindennapi ... |
|
A nagy sikerű és többszörösen díjazott budapesti előadást a neves koreográfus Horváth Csaba késztítette. Az előadást a Regionális Kreatív Műhely szervezésében június 6-án pénteken 19.00 órától láthatja a közönség a magyarkanizsai Művészetek Háza kisszínpadán. A belépés díjtalan, előzetes helyfoglalás a 024-4879-200 telefonon.
A Szkéné Színház és a Forte Társulat bemutatja Agota Kristof: A NAGY FÜZET c. művét Erick Aufderheyde ... |
|
Képzőművészeti Műhely elnevezéssel szervezte meg a délvidéki alkotók találkozóját és kiállítását a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely. A képzőművészeti találkozót május 31-én este tartották meg a helyi Dobó Tihamér Képtárban. A vajdasági alkotók mellett két díszvendége is volt a rendezvénynek.
Szemadám György, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti tagozatának elnöke és Gyulai Líviusz festőművész, az MMA tagja is ellátogattak ... |
|
Négy leánycsapat részvételével tartottak május 31-én kézilabdatornát Magyarkanizsán. A Gyógyfürdő sportcsarnokában a Zenta, az oromhegyesi Zitzer, a horgosi Partizan és a Kanizsa Kézilabdaklub legfiatalabbjai mérték össze tudásukat. Az alig fél éve edző általános iskolás lányok játéklehetőséghez juttatása a torna elsődleges célja. Egy pályázatnak köszönhetően három tornát is tarthatnak a Gyógyfürdő sportcsarnokában, amelyek közül ez volt az első.
Bővebben:
|
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Kyokushin karate: horgosi siker a német nyílt bajnokságon
2014.05.06.
5 kép |
|
Kyokushin Karate: 4 aranyérem és 1 bronz
2014.05.06.
6 kép |
|
Nem okozott károkat az április 29-i jégeső
2014.05.06.
1 kép |
|
Törteli Károly önálló tárlata: Görögország-Vajdaság
2014.04.29.
19 kép |
|
A Kanizsa Úszóklub legújabb eredményei
2014.04.29.
3 kép |
|
Az örök folyó
2014.04.23.
15 kép |
|
|
|
|
|