|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Magyarország 1987 óta aktív résztvevője az Egészséges városok programnak, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Irodája indított el. Az anyaországi települések mellett 2014 óta külhoni településeken is bekapcsolódhatnak a programba országaik szabályozásaival megfelelő módokon közvetlenül vagy közvetve. A szövetség a céljait az egészségfejlesztés, betegségmegelőzés, környezetvédelem, környezetfejlesztés, nevelés, oktatás területén, ... |
|
A magyarkanizsai sportcsarnok május 21-én, vasárnap délután 150 szurkolóval telt meg, akik az U12-es kézilabdás lányok alsóházi döntőjét kísérhették és szurkolhatták végig, s annak okán pont e városban, mert a bajnokság alapszakaszában a magyarkanizsai csapat végzett az élen. Ezen a döntőn az első három helyért mérhették össze tudásukat a csapatok. A résztvevők Árpatarlóról, Szilberekről, Hódságból, Elemérről, Dolovóról és Magyarkanizsáról érkeztek. ... |
|
Murányi Sándor Olivér író, lovas zarándok tartott könyvbemutatót május 18-án este Tóthfaluban. Az erdélyi származású író Folyamtánc című regényét érkezett bemutatni, de mesélt az életéről, az állatok iránti szeretetéről és lovas zarándoklatáról is.
Tóthfaluba az erdélyi Murányi Sándor Olivér író Fehér Márta újságíró meghívására érkezett: „Elsősorban zarándokként hívtam meg, aki ott lehetett a pápai szentmisén, és ... |
|
Huligánok rongálták meg a nemrég átadott magyarkanizsai Grund játszóteret. Az önkormányzat a károkat ugyan gyorsan helyreállította, de a vandalizmus folytatódott, így újabb javításokra lesz szükség.
A közösségi teret tavaly augusztus folyamán adták át ünnepélyesen. Már a következő pár hétben több bejelentés is érkezett, miszerint megrongálták a játszótéri elemeket. Elsőként a faházikót. De nem csak a házikót, hanem a hintákat is megrongálták, ... |
|
Tematikus és nyílt napot tartottak május 16-án a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban. A rendezvényen a biodiverzitás fontosságáról volt szó, a pályaválasztás előtt álló diákok pedig betekintést nyerhettek az iskola oktatási rendszerébe.
A diákok megismerhették Magyarkanizsa község természetvédelmi területeit és értékeit, valamint szó esett a Szelevényi-erdőről, Magyarkanizsa halász- és vadászterületeiről. ... |
|
Az átutalás folyamatos, de nem a kérvények beadásának sorrendjében történik. Magyarkanizsa községben egyes termelők már megkapták a 6 plusz 3 ezer dináros szubvenciót, de még mindig több azon gazdák száma, akik várják a pénzt.
Igencsak türelmetlenek a gazdák, hiszen már április folyamán ígéretet kaptak az illetékes szervektől, hogy az igénylést követően napokon belül kifizetésre kerül a támogatás. Ennek ellenére még mindig kevés termelő ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Korszerűsítések a magyarkanizsai iskolaközpontban
2023.05.23.
1 kép |
|
Magyarkanizsán is bekapcsolódnak az Egészséges városok programba
2023.05.23.
1 kép |
|
Folyamtánc
2023.05.22.
1 kép |
|
Megrongálták a Grundot
2023.05.18.
1 kép |
|
Nyílt nap a Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban
2023.05.17.
1 kép |
|
Újabb birkózóiskolákat nyit a Vajdasági Birkózóakadémia
2023.05.16.
1 kép |
|
|
|
|
|