|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
A Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság, valamint a magyarországi partner, a kecskeméti Neumann János Egyetem szakemberei vettek részt a beszélgetésben, amelynek A természet védelme az invazív növényfajokkal szemben címet adták. A projekt húsz hónapon át tart, 2018 januárjától 2019 szeptemberéig, és a parlagfű irtására fektetik a hangsúlyt. A projektleírásban szerepel, hogy az elmúlt húsz évben az éghajlatváltozás miatt a Pannon-síkságon ... |
|
A faluban tavaly kisebb beruházások történtek, idén az is jelentős lesz, hogy a sportegyesületük fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplik majd. A helyi közösség elnöke, Borsos Csaba elmondta, hogy a falu két bejáratánál lévő üdvözlőtáblákat felújították, továbbá a magyarkanizsai községnek köszönhetően nyolcszáz facsemetetét is ültettek Adorjánon.
– Annak ellenére, hogy kis helyi közösség vagyunk, nagy tervekkel vágtunk neki ... |
|
Egyelőre elég falugazdász és pályázatíró van Magyarkanizsa községben, de bővíteni szeretnék a számukat. Jelenleg három falugazdász és két pályázatíró iroda áll a mezőgazdasági termelők szolgálatában.
Egy év alatt számos pályázati lehetőség nyílik a mezőgazdasági termelők részére. Bicskei Zsolt és családja 40 hektáron termel gabonát a jószágoknak, valamint napraforgót és olajrepcét eladásra. Szeptemberben vetették el az olajrepcét, amely ... |
|
A régi Jugoszláviában a civil védelem különlegesen fontos szerepet játszott a katonaság kötelékein belül, ahol is a civil védelem emberei ki voltak képezve mindenféle katasztrófahelyzetre, így árvíz, szélvész, földrengés és hasonló katasztrófahelyzetek esetén teljes felkészültségben voltak, és el tudták azt hárítani, vagy legalábbis a legjobb szaktudásuk szerint kezelni, segítséget nyújtani a bajban – magyarázta Bajtai Balázs, a magyarkanizsai község ... |
|
A Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ magyarkanizsai épületébe utaztatják mindazokat a községbeli sérült vagy hátrányos helyzetben lévő gyerekeket és fiatalokat, akik számára ez jelenti az egyetlen szocializálódási lehetőséget az otthonukon kívül.
Az intézményben dolgozók célja az, hogy a felhasználók életminősége a saját szociális környezetükben javuljon azáltal, hogy biztosítják számukra a szociális, pszichológiai ... |
|
Tánciskolások vizsgabálját tartották meg február 3-án este a magyarkanizsai Sportcsarnokban. 27 pár lépett színpadra. Az este első felében a megtanult táncok bemutatására került sor, majd ezt követte a verseny, ahol öt standard táncot láthattak a nézők. A bál végén kihirdették a királyt és királynőt.
A tánciskola növendékei nagyon élvezték a felkészülést, jól érezték magukat az elmúlt hónapokban. Cseszkó Károly szervező arról mesélt nekünk, ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Egyaránt sikeres 2018-as évet zárt Tóthfalu és Orom
2019.01.31.
1 kép |
|
Járványveszély nincs, de nem árt az óvatosság!
2019.01.24.
1 kép |
|
Mi újság a termelőink háza táján?
2019.01.24.
1 kép |
|
Bőven akad tennivaló az idén is Martonoson, Horgoson és Kispiacon
2019.01.24.
1 kép |
|
Birkózás és cselgáncs évértékelő
2019.01.18.
1 kép |
|
A szív sorsa - könyvbemutató
2019.01.15.
2 kép |
|
|
|
|
|