|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
November végén elindul a vasúti személyforgalom Szabadka és Szeged között
Az elektromos útdíj megfizettetése terén történő együttműködésről írt alá a szerb és a magyar kormány nevében megállapodást Lázár János, Magyarország építési és közlekedési minisztere, Goran Vesić építési, közlekedési és infrastruktúval megbízott miniszterrel Belgrádban. Ugyanakkor az infrastrukturális fejlesztésekről, valamint a két ország közti közlekedést ... |
|
A felújított művelődési otthon átadásával és művelődési műsorral, majd szentmisével ünnepelték meg november 10-én, pénteken délután a több mint nyolcszáz éves Adorjánt. A falu apraja és nagyja mellett a VMSZ elöljárói, a község és a környező falvak elnökei, intézményvezetők, és a testvárosi képviselők is megjelentek Adorján jelentős napján.
Az egybegyűlteket a falu első embere, a helyi közösség elnöke, Borsos Csaba köszöntötte, ... |
|
Az egykor impozáns és közkedvelt népkerti épület teraszának teljes felújítási munkálatai hetek óta folynak.
Magyarkanizsa Önkormányzata és a szerbiai művelődési minisztérium együttműködésében néhány éven belül talán az egész épület visszakapja régi fényét, és új tartalmakkal töltik meg. Magyarkanizsa területén a pravoszláv templom mellett a Vigadó élvez műemlékvédelmet, így a munkálatokat a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet ... |
|
Bata Erzsébet a Magyarkanizsai Gazdakör elnöke és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnökségi tagja. A községbeli mezőgazdasági témák szakavatottja, és első kézből értesül a gazdák gondjáról-bajáról. Ő maga is családi gazdaságot vezet férjével és utódaival, és úgy látja, a termelők élete soha nem volt rózsás, mindig az időjárás volt a legnagyobb úr. Mostanában ez még hatványozottabban igaz, hisz a helyzet egyre nehezebb, de azért kitartóak. ... |
|
Lesznek-e következményei a szokatlanul meleg őszi időjárásnak a gyümölcstermelők parcelláin? Ez a kérdés foglalkoztatja jelenleg a horgosi termelőket.
Akinél az idén túltermés volt, az gyenge évre számíthat jövőre. A szakemberek arra mutatnak rá, hogy az alma igen stressztűrő, és amennyiben most a hőmérséklet fokozatosan esik vissza, ebből adódóan károk nem keletkeznek, viszont az őszibarack veszélyben van – mondta Serfőző Jenő horgosi gyümölcstermelő:
|
|
Magyarkanizsán díjazták az Év pedagógusait. A városháza dísztermében gyűltek össze a község pedagógusai november 8-án, ahol színvonalas műsor után kiosztották az idei év legjobbjainak járó díjakat. A már hagyományos ünnepség, melyet Magyarkanizsa Község Pedagógus Egyesülete szervez, várva várt az óvónők és tanítók, tanárok körében, akik ezen a napon méltán érezhetik magukat kivételesnek.
Hosszú éveken át oktatják a felnövekvőket, ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Háromóránként indul majd a sínbusz?
2023.11.14.
1 kép |
|
Adorján, a folyamatosan fejlődő település
2023.11.13.
1 kép |
|
Megújul a magyarkanizsai Vigadó terasza
2023.11.10.
1 kép |
|
A gazdálkodók műhelye mindig az ég alatt van!
2023.11.10.
1 kép |
|
Büszkén vállalják a hivatásukat
2023.11.09.
1 kép |
|
A túltermés után gyenge év lehet jövőre
2023.11.09.
1 kép |
|
|
|
|
|