|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Elmondja Lékó Róbert, a helyi közösség elnöke
– A múlt év legnagyobb eredménye a határon átnyúló Magyarország–Szerbia Interreg IPA-pályázaton kapott százezer eurós támogatás, melyből az augusztus 16-ára tervezett Malomfesztiválra már új épületekkel fogunk büszkélkedni, és hasznára lenni helybelinek és idelátogatónak.
2018-ban 13 milliós költségvetésre számítunk. Szeretnénk folytatni a tavaly elkezdett aszfaltozásokat, a ... |
|
Magyarkanizsa községben idén először Martonoson szervezte meg a helyi Vöröskereszt és a Szabadkai Transzfúziós Szolgálat az önkéntes véradási akciót.
Martonoson is sok önkéntes bizonyította, hogy humánus, és szeretne másokon is segíteni a véradási akcióban való részvétellel. Losonc Ferenci Mónika a családjára gondol minden véradás alkalmával: „Minden évben jövünk. Ha tudok, háromszor is, és egyrészt a gyerekeim, elsősorban a lányom végett, ... |
|
Az oromhegyesi Faluház Alap kiadásában dokumentumgyűjtemény jelent meg az 1991/92-es béketiltakozásokról
Több jelentős évfordulóról emlékezett meg tavaly a vajdasági magyarság, de sajnos akadtak olyan jubileumok is, amelyekről különböző okok miatt nem esett említés. Ilyen volt az 1992-es oromhegyesi béketiltakozás évfordulója is. Huszonöt évvel ezelőtt ebben a faluban kezdődött el a vajdasági magyarság számára talán legfontosabb háborúellenes megmozdulás.
Akkoriban ... |
|
A Prosperitati Alapítvány által támogatott integrátorok a gazdákkal szerződnek – A termelők gépvásárlásra pályázhatnak
Az adorjáni Kontakt Kft. tavaly sikeresen pályázott a Prosperitati Alapítványnál nagy léptékű gazdasági beruházásra.
A 2 millió eurós támogatást a magánvállalkozás a Valkaisoron lévő malom tárolókapacitásainak a bővítésére, csomagológépekre és szállítóeszközök beszerzésére fordítja, aminek köszönhetően ... |
|
Fényképezéssel, videofelvételezéssel, multimédiás eszközök használatával és feltörekvő informatikai technológiákkal kapcsolatos programot szerveztek a magyarkanizsai Ifjúsági Otthonban.
A Behind the screens – Workshop két témára elnevezésű foglalkozásokon mintegy ötven fiatal vett részt a község településeiről, illetve Zentáról, akiknek nem csak elméleti, hanem gyakorlati tudásuk bővítésére is alkalmuk nyílt. A foglalkozásokat Muhi Kristóf, ... |
|
Sikeres évet zártak a magyarkanizsai méhészek. A legtöbb mézet a napraforgóból nyerték. Mivel idén nagy volt a szárazság, a jó minőségű földben lévő növények rosszul mézeltek, ezzel szemben a szurkosabb földben lévők nagyobb mennyiségű nektárt adtak.
Bővebben:
|
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Miénk a város!
2017.12.29.
1 kép |
|
Betlehemezés Horgoson
2017.12.29.
1 kép |
|
Gálaműsorral zárta az évet az M-Plusz Táncklub
2017.12.29.
1 kép |
|
Ünnepi hangversenyt adtak a magyarkanizsai zeneiskola tanárai
2017.12.29.
1 kép |
|
Árok Zoltán hatodszor bajnok
2017.12.28.
1 kép |
|
Jobb eredmények a vártnál az atlétika klubban
2017.12.28.
1 kép |
|
|
|
|
|