|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Névtáblát kapott a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény keretében működő Dobó Tihamér Képtár. A 2009-ben átadott galéria eddig külön névtábla nélkül működött, most viszont pályázati forrásból sikerült ezt a hiányt pótolni. A kétnyelvű tábla elkészültét a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta.
|
|
Az 1867 óta működő magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény egész hetes programmal ünnepelte a 150 éves jubileumot. Az ünnepségsorozat nem kizárólag az évforduló miatt volt, náluk már hagyomány, hogy júniusban rendezik meg az Együtt lenni jó rendezvényüket a Népkertben, ahol szórakoztató, játékos programokkal készülnek a kicsiknek, ekkor tartják a zsinórlabda-bajnokságot, sőt a pünkösdi műsor és a mesemondó verseny is a múlt héten zajlott ... |
|
Június 11-én a koraesti órákban hat és nyolc óra között megkezdődött a kérészek várva várt színpompás kavalkádja, a tiszavirágozás. A vajdasági Tisza szakaszon a Magyarkanizsa feletti kanyarban a múlt század kilencvenes éveinek a végétől újra intenzív a kérészrajzás.
Vasárnap főleg hím kérészek voltak láthatók, a nőstények megjelenésére és ezzel együtt a fő rajzás beindulására hamarosan lehet számítani, és érdemes felkeresni a Magyarkanizsa ... |
|
Ünnepélyes eredményhirdetéssel június 10-én este a magyarkanizsai sportcsarnokban véget ért a mozgássérült sporthorgászok 19. és a veterán sporthorgászok 10. világbajnoksága.
A mozgássérültek versenyében tíz ország versenyzői vettek részt. A csapatvilágbajnoki címet végül Olaszország szerezte meg a horvát és a belga válogatott előtt. Egyéniben a magyar válogatott tagja, a dunaújvárosi Gurisatti Gyula diadalmaskodott, akinek ez már a második világbajnoki ... |
|
Egymillió dinárt nyert a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola a szerbiai Telekom által meghirdetett online játékon. Az intézmény a nyereményből a tervek szerint mintegy 20–30 korszerű számítógépet vásárol. Az új felszerelés a tanév kezdetén már az iskolában lehet. Szekeres Valentin, az iskola igazgatója a Magyar Szónak elmondta, bekerültek a 40-es szűkített listára, 10 napon át lehetett szavazni a Facebookon, és a horgosi iskola volt az egyetlen iskola, ... |
|
Alig néhány nappal a tanév vége előtt, június 8-ra virradó éjjel, eltört az oromhegyesi Arany János Általános Iskola sportpályája alatt húzódó fő vízvezetékcső. A hatalmas mennyiségű víz alapján legalábbis erre gondolnak az iskola dolgozói, mivel a baj forrását egyelőre nem tudták felderíteni.
Reggelre fél méteres víz árasztotta el a parkettázott tornatermet és az alagsori kazánházat. A hatalmas mennyiségű víz miatt a talaj megsüppedt, a falakon ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
A helyesírás vonzásában – Magyarkanizsa a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen
2017.06.01.
1 kép |
|
Délvidéki alkotók kiállítása Magyarkanizsán
2017.05.31.
1 kép |
|
Helyi termékek népszerűsítése
2017.05.31.
16 kép |
|
Óvodások községi közlekedési versenye
2017.05.31.
1 kép |
|
Gazdag program várta az érdeklődőket a Születés hete keretében
2017.05.31.
1 kép |
|
Bornapok hatodszor
2017.05.31.
62 kép |
|
|
|
|
|