| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2024.03.28.
Varrni tanulnak Magyarkanizsán

A Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben már régóta foglalkoznak felnőttoktatással. Jelenleg nők informatikai képzése zajlik, ugyanakkor egy varrótanfolyam is elindult néhány hete. Erről Búzás Hedvig oktatásszervezővel beszélgettünk. 
– Intézményünkben már a 70-es évek végén és a 80-as évek elején is létezett varrótanfolyam. Akkoriban húsz-harminc varrógéppel dolgoztunk egyszerre, illetve előfordult, hogy akár három csoport is járt ...

   2024.03.28.
Új épülettel bővül a magyarkanizsai Batthyáneum

Az év végéig elkészül és megnyílhat a magyarkanizsai Batthyáneum Idősek Egyházi Otthonának második épülete. Ebben az épületszárnyban 30 új idős lakót tudnak majd fogadni. 
Az utolsó munkálatok zajlanak az idősek otthona második épületében. A Magyarország kormánya által biztosított 5 millió forintos támogatás lehetővé tette, hogy az objektumban kiépítsék a biztonsági rendszert. A következő lépés a megnyitáshoz szükséges dokumentációk ...

   2024.03.28.
Tojásfák díszítik Horgost

Színes tojásokkal díszítették fel a horgosi Napraforgó óvoda gyermekei a Művelődési Ház előtti fákat. A tojásfadíszítés egyébként már hagyománynak számít a településen. 
Színes, hímes vagy épp filccel díszített, de modern műanyagtojások is kerültek a fákra és bokrokra, a helyi óvodások jóvoltából. A közösségépítő program célja, hogy kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgassanak. A szervező, azaz a horgosi Művelődési Ház fontosnak ...

   2024.03.27.
Már készül a kamarási vasútállomás felújítási terve

Magyarkanizsa közgyűlése kérvényezte, hogy a szerb kormány ruházza át a horgosi-kamarási vasútállomás használati jogát a községre. A Szerbiai Vasutak nem volt érdekelt a romos épület felújításában, annak lebontása is szóba került már, viszont az épület felbecsülhetetlen építészeti értékkel bír. Tervezőjét, Magyar Edét „magyar Gaudínak” is nevezik. Legismertebb műve a szegedi Reök-palota, de a kamarási vasútállomás is egy igazi gyöngyszem, ...

   2024.03.25.
A mi környezetünk - A mi jövőnk

Ezzel a címmel indított el fásítási akciót a VMSZ Ifjúsági Fórum. A következő egy hónapban 9 vajdasági községben 1200 facsemetét ültetnek el. A megmozdulás Magyarkanizsa községben kezdődött. 
Március 23-án, szombat reggel a Tisza-menti község több településén is fásítási akciót szerveztek. Fehér nyárfák, szibériai szilfák és kőrisfák kerültek a földbe, attól függően, hogy út mellé, fásítási területre vagy pedig a már meglévő, ...

 
Keresés
 

   2021.05.25.
Szabad Övezet Filmfesztivál 2021

A Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény ebben az évben is bekapcsolódik a Szabad Övezet Filmfesztivál Turnéjába. A felkínált filmek közül idén is négyet választottunk ki vetítésre. Ezeket 2021. május 27-én, csütörtökön és 28-án, pénteken vetítjük a Művészetek Házában. 

A program: 

Május 27-e, csütörtök  

17 óra: Sune – Dečak za sve (igr.) 

19 óra: U slavu kraljici (dok.) 

Május 28-a, péntek  

17 óra: Roka – Devojčica koja će spasiti svet (igr.) 

19 óra: Jalda, noć za oproštaj (igr.) 

Ebben az évben külön felhívjuk a fiatalok figyelmét: mindkét nap 17 órától a fiatalabb korosztálynak kedvezünk játékfilmekkel. 

A belépés mindegyik vetítésre díjtalan. 

A filmeket eredeti nyelven, szerb nyelvű felirattal vetítjük.