|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Magyarkanizsa község önkormányzata Pro Urbe köszönőoklevéllel tüntette ki Cseszkó Károly tánctanárt, a Bolero Táncegyesület alapítóját.
Cseszkó Károly neve Magyarkanizsán, sőt a községbeli falvakban is egybeforrt a tánccal. Kevés olyan fiatal és kevésbé fiatal van, akit ne tanított volna a tánc alapjaira, sőt a versenyzők is sokat köszönhetnek neki. Negyven éve alapította meg a Bolero Táncegyesületet, amely azóta is töretlenül működik, és tagjai ... |
|
Szerda este a Dobó Tihamér Képtárban tartottak az Újvidéki Rádió jubileuma kapcsán interaktív előadást, vagy nevezhetjük úgy is, hogy élő rádiót. A magyarkanizsaiak között is sokan vannak, akik előszeretettel ébrednek a jól ismert hangokra és hallgatják egész nap a közkedvelt műsorokat. Ezúttal a hangokhoz arcokat is tudtak társítani, ugyanis Miklós Csongor, Kovács Magdaléna, Horváth Csaba és Oláh Csongor beszélgettek a hallgatókkal és ejtettek szót jelenről, ... |
|
Közelegnek a karácsonyi ünnepek, és a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézményben már érezhető a karácsonyi készülődés varázsa.
Az óvodások mindennapjai különleges élményekkel telnek meg, meséket hallgatnak, dalokat tanulnak, adventi koszorút készítenek, és kézműves foglalkozások során karácsonyi díszeket alkotnak. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az ünnepi készülődés ne csak szórakoztató legyen, hanem a gyerekek ... |
|
A magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben ismét két tanfolyam zajlik a Ferha (Felnőttképzők Regionális Hálózata) jóvoltából, amit már természetesnek vesznek a környékbeliek, hisz szinte folyamatosan be lehet iratkozni valamilyen képzésre. Úgy a fiatalokat, mint a munkavállalókat, az időseket és a nyugdíjasokat be tudják vonni az itt zajló munkákba. Búzás Hedvig, a Cnesa szakmunkatársa számolt be a jelenleg is tartó tanfolyamokról.
|
|
Veselinov Ibolya, a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatónője, a község kilenc településének tizenegy épülete is mind az ő hatáskörébe tartozik. Ő az, aki összefogja, irányítja és igazgatja ezeket az épületeket, és benne az életeket. Hogy hivatását kiválóan végzi, annak az is a bizonyítéka, hogy már negyedik mandátumát tölti be igazgatóként, azaz tizenhat éve szavaznak neki töretlen bizalmat. Nemcsak a kollégáival tudja megtalálni ... |
|
A magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban december 3-án egy olyan színvonalas, bölcsességekkel teli, élvezhető kerekasztal-beszélgetésen, majd kiállításmegnyitón vehettek részt a magyarkanizsaiak, amely szívet-lelket feltöltött. Makovecz Imre családi házairól beszélgetett Rüll Tamás, a Kós Károly Egyesülés tagja, építész, Kampis Gábor építész, továbbá Tóth Vilmos és Valkay Zoltán magyarkanizsai műépítészek, akiket Szurap Ágnes nyugalmazott építész ... |
|
|
|
|
|
|
|
Galéria
Negyven éve a lábában van a tánc
2024.12.16.
1 kép |
|
Hetvenöt év
2024.12.16.
1 kép |
|
A kicsik és a téli hagyományok
2024.12.12.
1 kép |
|
Két tanfolyam is zajlik Magyarkanizsán
2024.12.10.
1 kép |
|
Alázat, kedvesség, szakértelem
2024.12.10.
1 kép |
|
Nem csak stílus, annál sokkal több
2024.12.10.
1 kép |
|
|
|
|
|