Módosított nyilvános felhívás állami tulajdonban levő mezőgazdasági terület 2017. évi előbérleti jogának bizonyítására

2016.08.30.
   

Mivel a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium értesítette a helyi önkormányzatokat 2016. augusztus 19-én, hogy megváltoztatta az állami földek előbérleti jogának megszerzési feltételeit a 2017-es évre, ezért a felhívás szövege és a csatolmányok is változtak.

A mezőgazdasági földterületről szóló törvénnyel (A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 62/06., 65/08. – másik törvény, 41/09 és 112/2015 sz.) összhangban a helyi önkormányzat Közigazgatási hivatala, Gazdasági, pénzügyi és fejlesztési főosztálya, Gazdasági és fejlesztési osztálya nyílt fölhívást intéz minden olyan jogi és természetes személyhez, aki/amely tulajdonosa vagy meghatározott infrastruktúrának vagy jószágoknak,illetve jószágnevelő és jószágtartó létesítménynek, hogy 2016. október 30-áig a Magyarkanizsa község területén állami tulajdonban levő mezőgazdasági terület 2017. évi elő bérleti jogának bizonyítására küldje meg a szükséges dokumentációt.