Bírósági ítélet nélkül

Magyarkanizsa községben Adorján, Horgos és Martonos után az utolsó helyszín, ahol megemlékeznek az ártatlan áldozatokról, az Magyarkanizsa. Ezúttal is halottak napján, november másodikán gyűltek össze a tiszteletadók a nagytemetőben. A hagyományokhoz híven rövid alkalmi műsorral, majd koszorúzással tisztelegtek az 1944/45-ös magyar áldozatok emléke előtt, akik mai napig nem kaptak tisztességes nyugvóhelyet. A temetőben egy Hallgass, de emlékezz feliratú emlékmű hívja fel a figyelmet a borzalmas eseményekre, amikor az áldozatokat összegyűjtötték a magyarkanizsai városháza pincéjében, ahol kínzásokon estek át, majd tömegsírokba vetették őket. A helyszínen Forró Lajos, a Délvidék Kutató Központ alelnöke mondott alkalmi beszédet, aki kiemelte, hogy Magyarkanizsa község területén öt jelöletlen tömegsír van, ebből három Magyarkanizsán. Hangsúlyozta, hogy két generáció nőtt fel abban a tudatban, hogy apjukat, nagyapjukat háborús bűnösként tartják számon. Ez a bélyeg máig feldolgozatlan teherként nehezedik a vajdasági magyarságra. Dr. Forró Lajos emlékeztetett arra is, hogy olyan mély, kollektív trauma ez, amely a családok, feleségek és gyermekek életét határozta meg évtizedeken át. Nem tudtak beszélni róla, mert nem lehetett. Leszögezte, hogy az áldozatoknak a temetőben lenne a helyük, enélkül a múltat lezárni és megnyugvást találni nem lehet. 

– Az elfogottak nagy részét a pincében agyonkínozták. Őket éjszakánként hordták ki a Tisza menti erdőbe. Tetemeiket tömegsírokba dobálták. Az ilyen szállítmányok mindennaposak voltak, ezért a sírt be sem temetették, csak mésszel öntötték le a hullákat. Voltak olyan áldozatok, akiket élve hajtottak az erdőbe és ott lőtték agyon. Két halálraítéltnek, Gajda Lajosnak és Ladócki Mátyásnak ekkor sikerült elmenekülni. Mára az iratokból pontosan tudjuk, hogy Titó partizánjai aktív résztvevői voltak a gyilkolásoknak és minden a főparancsnok utasítása szerint történt. A helyi gyilkosok mellett Petar Relić Čedo büntető alakulatai járták a vajdasági magyar falvakat. Megjelentek Kanizsán, Martonoson és Horgoson is. Az útjukat a halál kísérte mindenütt – mondta beszédében Dr. Forró Lajos, a téma jó ismerője és kutatója. Harminc éve, személyes érintettsége okán is sokat kutat, hisz a nagyapja is az ártatlan áldozatok között van, és napjainkban sem nyugszik temetőben, mint ahogy sok más magyar sem, akiknek csak a nemzetiségük volt a bűnük. A kutató minden megemlékezéskor egy ártatlan sorsát emeli ki. Idén Medgyesi István magyarkanizsai építővállalkozóról mesélt, akinek keze nyoma számtalan épületen ott van, többek között a nagytemplomon, a tűzoltó laktanyán, a postán, a városházán. Őt is bírósági ítélet nélkül likvidálták. 

A megemlékezésen Palatinus István plébános tartott az alkalomhoz illő szertartást, majd elhelyezték az emlékezés virágait az 1944-es emlékműnél és az első világháborús katonasíroknál. Magyarkanizsa önkormányzata, a helyi közösség, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács, Magyarország szabadkai főkonzulátusának képviselője, az oktatási intézmények képviselői, Magyarkanizsa község Pedagógus Egyesületének képviselői, a Magyar Összefogás jelöltje és a Délvidék Kutató Központ képviselői koszorúztak.  

Bővebben: