Megtartotta ülését a képviselő-testület

2014.09.19.
  

A képviselők a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület 19. ülésén döntöttek arról, hogy idén a Magyarkanizsa díszpolgára címet Baráth Ferenc, az 1946-ban Magyarkanizsán született budapesti képzőművész kapja, valamint hogy Pro Urbe érdeméremben a magyarkanizsai Kocsis Kornél részesül, köszönő oklevelet pedig a magyarkanizsai Kávai Anna, az oromi Kormányos Kávai Lívia és a magyarkanizsai Agrokanizsa mezőgazdasági társulás kap.

Napirenden volt a pénzügyi jelentés a költségvetés első félévi teljesítéséről is. Domonkos Tibor, a pénzügyi, költségvetési és helyi adóigazgatási főosztály vezetője elmondta, hogy hat hónap alatt alig több mint 30 százalékban valósult meg az idén már többször módosított, jelenleg 950 milliós évi költségvetés. A bevételek összege nem egész 305, a kiadásoké pedig 350 millió dinárt tesznek ki. A tavalyi év azonos időszakában 403 millió volt a bevétel és 440 millió a kiadás. Az általános gazdasági válság mellett ez is kihatott arra, hogy a községi tanács 45 napra, a szeptember elseje és október 15-e közötti időszakra ideiglenesen felfüggessze a költségvetési eszközök felhasználását.

A képviselők megszavazták az önkormányzatok szintjén létesítendő polgárvédelem működését szabályzó alapdokumentumot is, valamint az ülésen elfogadták a mezőgazdasági területek védelméről, rendezéséről és használatáról szóló programot, a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény és a Szociális Központ tavalyi munkájáról szóló jelentést és az idei munkatervjavaslatot, a helyi járulék felhasználásának módosítására irányuló sikertelen oromhegyesi népszavazás eredményéről készült jelentést és a Komunalac Kommunális Közvállalat üzleti tervének módosításait is.

Bővebben:


https://www.magyarszo.rs/hu/2467/vajdasag_magyarkanizsa/116074/Bar%C3%A1th-Ferenc-d%C3%ADszpolg%C3%A1ri-c%C3%ADmet-kap.htm




A fényképeket készítette: Puskás Károly építészmérnök