Megalakult az új községi vezetés

2020.08.24.
 

A választások után két hónappal, augusztus 21-én tartotta meg alakuló ülését a Községi Képviselő-testület. A választópolgárok akarata egyértelműen az előző négy évben bizonyított VMSZ-SZHSZ koalíciónak adott felhatalmazást a munka folytatására. A Vajdasági Magyar Szövetség kétharmados győzelmével húsz, a SZHP öt, az UKROK polgári csoport két, a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Front egy-egy képviselője került be a 29 fős községi képviselő-testületbe.

Magyarkanizsa község két legerősebb politikai pártja már a választási kampány idején kihangsúlyozta, hogy közösen kívánják folytatni a munkát, így senki számára sem okozott meglepetést a két párt koalíciója. Ennek értelmében községünk polgármestere továbbra is Fejsztámer Róbert lesz, az alpolgármesteri feladatokat a SZHP községi vezetője Rakić Nebojša fogja végezni. A VMSZ elsöprő győzelmének értelmében, az elkövetkező négy esztendőben a KKT elnöki tisztségét is VMSZ-es politikus látja el, Lackó Róbert személyében. A képviselő-testület alelnöke szintén a magyar párt tagja, Dencs Valéria lesz. Az alakuló ülésen a polgármester javaslatára megválasztották a községi tanács hét tagját is. Ennek értelmében Vass Zoltán a mezőgazdasági, Bagány Ágnes a közoktatási és ifjúságpolitikai, Vörös Turu Anita a művelődési és civil egyesületi, Újvári Zsombor az idegenforgalmi és tájékoztatási, Bicskei Ibolya a szociális és egészségvédelmi szakterületet fogja irányítani. A SZHP tagja, Tomin Zoran a környezetvédelmet, valamint Marko Ždero a kommunális ügyeket vezeti a jövőben. A KKT titkári feladatait továbbra is Rácz Major Diána végzi az elkövetkező négy évben is.

Meglepetés (?) az ülés végén

A formális napirendi pontok után a KKT ülésének legvégén Tandari Zoltán, az UKROK polgári csoport listavezetője, és egyben emblematikus alakja szólásra emelkedett, és a helyi politikával kevésbé foglalkozó polgárok számára egy meglepő bejelentést tett, mely szerint a jövőben az UKROK két képviselője a Szerb Haladó Párt frakciójában fog politizálni.

 

Bővebben:


Ismét Fejsztámer Róbert a polgármester

Megalakult Magyarkanizsán is az új összetételű Községi Képviselő-testület

A Községi Képviselő-testület alakuló ülése 2020.08.21.

Megválasztották Magyarkanizsa Község új vezetőségét




Fotó: Puskás Károly építészmérnök