Zárul a fiatalokat megcélzó YOUMIG projek

2019.06.07.
  

A fiatalok elvándorlását, külföldön való munkavállalásuk okait és a migráció lassítását tanulmányozták az elmúlt 2.5 évben Magyarkanizsa községben. Erről tartottak június 5-én konferenciát a Tisza-parton.

A YOUMIG projekt célja az volt, hogy a kutatások után megfelelő megoldást találjanak ennek a tendenciának a csökkentésére, és ezáltal egyfajta pozitív irányvonalat mutassanak a község vezetői számára.

A projekt keretein belül több fiatal is részt vett a szociológiai kutatásban, az előadásokon, akik arról meséltek, miért is hagyták el az országot, valamint a külföldi tapasztalataikat is megosztották. A kutatásból kiderült, hogy melyek azok a legfőbb okok, amik miatt távozásra kényszerültek a fiatalok. Lukić-Bošnjak Dragana, a YOUMIG projektmenedzsere elmondta, az elvándorlást leginkább az itthoni, megfelelő munkalehetőségek hiánya okozza, valamint maga a munkaerőhiány, hiszen nehéz saját vállalkozásba kezdeni munkaerő nélkül. Mindezek mellett a szerb nyelvismeret hiánya is nagyban növeli a migrációt. A projektmenedzser továbbá kiemelte, hogy erre egy jó megoldás lehet például a megfelelő tájékoztatás növelése a fiatalok körében, hiszen számos olyan külföldi vállalat van, ahol online kell a munkát elvégezni, kedvező fizetésért, viszont ezekről a fiatalok nem is tudnak.

A projektben Magyarkanizsa önkormányzata társpartnerként vett rész, mivel a község olyan területen fekszik, amely közel van az Európai Unió határához, így ezt a területet különösen érinti az elvándorlás.

A két és fél év alatt a projekt keretein belül több előadást tartottak, programot vezettek és kutatást is végeztek a belgrádi Köztársasági Statisztikai Intézettel és a Társadalomtudományi Intézettel is közösen. A belgrádi Társadalomtudományi Intézet munkatársai a helyi adatokon alapuló, megfelelően előkészített ifjúsági migrációs stratégia fontosságára hívták fel a figyelmet a projektzáró konferencián.

Bővebben:


Zárul a fiatalokat megcélzó YOUMIG projekt

Befejeződött a Youmig projekt

Megoldást találni a fiatalok elvándorlásának megállítására

A fiatalok elvándorlásának okait vizsgálták