Huszonhetedik ülését tartotta a képviselő-testület

2019.03.11.
 

Március 7-én ülésezett a magyarkanizsai községi képviselő-testület. A huszonhetedik ülés legfontosabb pontjairól Szarapka Ede, a testület alelnöke számolt be:

– Az első napirendi pont az önkormányzat alapszabályának a módosítása volt, amelyre azért volt szükség, mert az önkormányzatokról szóló törvény változott, és az önkormányzat dokumentumait összhangba kellett hozni ezzel – mondta el Szarapka Ede, aki azt is kiemelte, hogy módosult a helyi közösségi választás módja. Ezentúl a helyi közösségeknek csak a tanácsát választják, egyéni jelöltekre voksolva, majd a tanács tagjai saját körükből választják meg a helyi közösség elnökét. A községi illetékek, kommunális és közterületi illetékek változtatásáról is szó esett, ám örvendetes, hogy emelés egy esetben sem történt, csak a törvénnyel való összhangba hozásról volt szó.

A községi helyi cselekvési terv 2019-es programjáról is beszámolt az illetékes, Fejsztámer Kornélia, aki elmondta, hogy tavaly sokan vehettek részt a közmunkaprogramban, míg idén az önkormányzat a törvény értelmében nem pályázhat sem társított eszközökre, sem közmunkaprogramra, így 4,3 millió dinárt tudnak elkülöníteni erre, amiből a kritikus nyári időszakban huszonöt személyt tudnak majd négy hónapon át, havi huszonötezer dináros fizetéssel foglalkoztatni.

A legnagyobb felháborodást kiváltó napirendi pont a horgosi Tisza Menti Vízművek kapcsán merült fel. Az eddigi igazgatónő, Vesna Markotić családi, egészségügyi okokra hivatkozva befejezte igazgatói tevékenységét, ugyanakkor továbbra is a vállalat alkalmazásában marad, helyette egy évig a Bajina Bašta-i Glišić Dušan tölti be a megbízott igazgatói tisztséget. Az ellenzék soraiból felszólalók felrótták a hatalmi koalíció képviselőinek a döntést. Ezzel kapcsolatban Szarapka Ede a következőket mondta:

– A községi képviselő-testületnek gyors eljárásban kellett megbízott igazgatót kineveznie, akinek a személye és az, hogy nem községbeli, vitát váltott ki a csütörtöki ülésen. A kinevezett igazgató minden törvényi előírásnak megfelel, ezért a hatalmi többség megszavazta az új igazgató egy évre szóló kinevezését – magyarázta, majd arra a kérdésre, hogy valóban nem lett volna a községben erre a pozícióra alkalmas személy, lapunknak elmondta, a Tisza Menti Vízművek technikai igazgatói valamennyien főiskolai végzettséggel rendelkeznek. A kommunális törvény azonban előírja, hogy milyen típusú végzettséggel lehet valaki kommunális intézmény vezetője, és a vízművek alkalmazottai közül senkinek nem volt megfelelő végzettsége.

– Ahhoz, hogy pályázatot írjunk ki, és külső jelentkezőt találjunk erre a pozícióra, nem volt idő, mert a törvény nem engedi meg, hogy megbízott igazgató nélkül működjön az intézmény. Azonnali hatállyal megoldást kellett találnunk. Az egyéves megbízatás után kiírjuk az igazgatói tisztség betöltésére vonatkozó pályázatot, amelyre bárki jelentkezhet, aki megfelelő végzettséggel rendelkezik, és megfelel az előírt feltételeknek – érkezett a válasz a testület alelnökétől.

A képviselők határozati javaslatot terjesztettek elő a szülői tanács tagjainak és helyetteseiknek a kinevezéséről, valamint a közoktatási alapfokú iskolai hálózatról szóló rendelet kiegészítéséről is. Végül minden napirendi pontot elfogadtak, amelyeknél ugyan voltak ellenszavazatok is, ám a többség még a legvitatottabb kérdések kapcsán is az igen gombot nyomta meg.

Bővebben:


Megbízott igazgató a vízművek élén

Folyatódik a közmunkaprogram Magyarkanizsán

Ülésezett a magyarkanizsai KKT

A Magyarkanizsai községi Képviselő-testület XXVII. ülésének beszámolója




Fotó: Puskás Károly építészmérnök