Ötvenmillió dinár Magyarkanizsának

2017.12.29.
 

Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő december 28-án látogatást tett Magyarkanizsán. Találkozott Fejsztámer Róbert polgármesterrel és az önkormányzat elöljáróival, majd sajtótájékoztató keretében bejelentette a szerb kormány 50 millió dináros támogatását az IPA-projektum keretében megvalósuló szennyvíztisztító-bővítéshez.

– Tegnap megérkezett a magyarkanizsai költségvetésbe az ötvenmillió dinár, amit a köztársasági kormánytól sikerült biztosítani a szennyvíztisztító projektum költségeire. Néhány éve lehetőség van arra, hogy az önkormányzatok év végén jó projektumokra támogatáshoz jussanak a köztársasági költségvetési tartalékból. Az idén Magyarkanizsának sikerült ezt az ötvenmilliót kiérdemelnie, ami jelentős lökés a költségvetésnek az év utolsó napjaiban. Ez a VMSZ és a Szerb Haladó Párt együttműködésének egy újabb bizonyítéka. Nagyon sokan próbálják azt láttatni a közvéleményben, hogy ennek az együttműködésnek semmilyen eredménye nincs, de ez egy nagyon konkrét bizonyítéka a jó együttműködésnek. A szerbiai kormány dönt az év utolsó napjaiban, hogy mely önkormányzatok jutnak ilyen típusú támogatáshoz, és ennek elnyeréséhez két dologra van szükség: az egyik a jó projektum, a másik a jó politikai hátszél. Magyarkanizsa önkormányzata mindkettővel rendelkezett – nyilatkozta Pásztor Bálint.

Magyarkanizsa polgármestere is örömének adott hangot, és köszönetet mondott a projekt alapú támogatásért:

– Nagy öröm mindannyiunk számára, hogy Pásztor Bálint képviselő úr segítségével sikerült ezt a támogatást megkapnunk a köztársasági kormánytól. Sokszor beszéltünk már az idén a szennyvíztisztító rendszer bővítéséről. Az IPA-pályázat keretében megvalósuló projektum költségeinek a tizenöt százalékát önrészből magának a pályázónak, ez esetben Magyarkanizsának kell előteremtenie, ami plusz terhet jelent az önkormányzati költségvetésnek. Ennek a teherviselésnek egy részét tudta enyhíteni ez a támogatás – értékelte Fejsztámer Róbert.

– A teljes projekt több mint 220 millió dinár értékű, ennek a 60–70 százalékát elő kell majd finanszírozni. Ha tudjuk, hogy az önkormányzati költségvetés nagyjából 720–750 millió dináron szokott megállapodni éves szinten, akkor ki lehet számolni, hogy ez a megvalósítás szempontjából mekkora fejtörést tud okozni az önkormányzatnak. Ezzel a támogatással, ami az önkormányzat és a köztársasági szervek közötti jó együttműködés eredménye, sikerült eljutni egy szintre, és nagyon remélem, hogy ez nemcsak egyedi alkalom volt, hanem minden évben valamilyen formában meg tud ismétlődni, hiszen az önkormányzatnak a helyi projektjeihez mindenféleképpen nemcsak tartományi, hanem köztársasági támogatásra is szüksége van – mondta Fejsztámer Róbert.

Bővebben:


Ötvenmillió dinár Magyarkanizsának

Köztársasági támogatást kap a magyarkanizsai önkormányzat

Köztársasági támogatás Magyarkanizsának

Ötven millió dináros támogatás a szennyvíztisztítóra