A községben még maradt a bérelhető területekből

2017.01.11.
 

A tavalyi év végén, december 27-én lehetett licitálni a Magyarkanizsa község területén lévő állami földek bérbevételére, melyek nagyobb része a kevésbé jó minőségű horgosi és martonosi parcellákat ölelte fel. A bérbeadási eljárás második körében való részvétel feltétele a 20 százalék letét befizetése volt, illetve az, hogy legalább három éve bejegyzett aktív gazdasággal rendelkezzen a licitáló.
Akkor 2282 hektár területre és 429 licitegységre tehettek ajánlatot a földművesek, de annak ellenére, hogy könnyített eljárásról volt szó, mégpedig azért, mert az első körtől eltérően nem csak községbeliek, hanem más kataszteri községben élők is élhettek a lehetőséggel, mégis mindössze 24 jelentkezés érkezett be, 21 egységre licitált 15 személy (12 fizikai és 3 jogi). A községen kívül négy érdeklődő volt mindössze, és egy terület kivételével az összes többi alapáron került kiadásra.

A Huzsvár Ervinnel, a községi tanács gazdasággal és mezőgazdasággal megbízott tagjával készült interjú a Magyar Szóban jelent meg.

Bővebben:


Mi lesz veletek, állami földek?