Ülésezett a képviselő-testület

2016.12.01.
 

A magyarkanizsai községi képviselő-testület november 30-i ülésén a tizenhét napirendi pont és a képviselői kérdések megtárgyalása több mint négy órán át tartott. A legégetőbb kérdés a költségvetés tervezése és módosítása volt, amely most van folyamatban. Az ülésen elhangzott, lehet már látni, milyen bevételekkel rendelkezik az önkormányzat 2016 folyamán, hiszen már csak egy hónap maradt az évből, ebből adódóan a 2017. év tervezési folyamata is már elindult, hogy ne essenek abba a csapdába, amiben jelenleg is van az önkormányzat: a 2015-ben előirányzott tervek nem olyan mértékben valósultak meg, mint ahogy arra számítottak. Ezért volt szükség a módosításra is, amelyben igyekeztek megtartani minden olyan tételt – legyen szó az oktatásról, a szociális politikáról vagy az egészségügyről –, amely nagyon fontos a község működésében.

Másik lényeges témakör az egyes falvakban a helyi járulék bevezetésének kérdése. Martonoson december 16. és 20., Tóthfaluban december 1. és 16., Oromhegyesen pedig december 5. és 16. között bocsátják szavazásra a helyi járulék bevezetéséről szóló indítványt. A mostani ülésen Horváth Gergely, Martonos helyi közösségének elnöke számolt be arról, mire fordítanák a befolyó összeget. 35 százalékot az esővíz-elvezető rendszer kiépítésére szánnának, ami a legfontosabb lenne a falunak.

Fejsztámer Róbert polgármester kiemelte: az önkormányzati politika az, hogy amekkora helyi járulék van egy adott közösségben, ahhoz ugyanakkora összeggel hozzá fog járulni az önkormányzat is a beruházások megvalósítása érdekében.

Elfogadták a rendeletjavaslatot az ingatlanok négyzetméterenkénti átlagáráról a 2017. évi községi vagyonadó kivetéséhez. Ennek értelmében három övezetet állapítottak meg. Az ellenzék javaslatot tett arra, hogy észszerűsítsék a költségvetést, faragjanak le a vagyonadóból, adjanak engedményt a községbelieknek, de ezt a törvénykezés nem teszi lehetővé.

Továbbra is a legnagyobb vitát a szemételszállítás kérdése képezi a magyarkanizsai képviselő-testületi üléseken. Az UKROK képviselői írásban nyújtották be javaslatukat arra vonatkozóan, hogy a közintézmények esetében ne négyzetméter-alapú legyen az elszámolás, illetve javasolták a vonalkódos rendszer bevezetését, ami lehetővé tenné, hogy az elszállított hulladék mennyisége és a szállítás gyakorisága alapján történjen a díjfizetés. A vezetőség szerint technikailag jó az elgondolás, de matematikailag nem lenne kifizetődő.

Magyarkanizsa község Vajdaságban az egyetlen, ahol nincsenek illegális szemétlerakó helyek, ezt Vladimir Galić vidékfejlesztési és környezetvédelmi titkár jelentette ki a napokban, és erre reflektálva a polgármester elmondta, büszke, hogy ebben is úttörőnek számítanak, de a legfontosabb az élhető környezet kialakítása.

Bővebben:


Helyi járulék plusz községi pénz

Fontos a helyi járulék

A Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület VI. ülésének összefoglalója


Képviselő testületi ülés hatodszor



Fotó: Puskás Károly építészmérnök