Szennyvízhálózat épül a magyarkanizsai ipari zónában

2016.04.13.
 

Magyarkanizsán, a Horgos felé vezető regionális terelőút melletti ipari zónában megkezdődtek a szennyvízhálózat építési munkálatai. A nagyrészt tartományi eszközökből megvalósuló beruházás május közepére készül el. Fejsztámer Róbert, a Gazdasági, pénzügyi és fejlesztési főosztály vezetője helyszíni sajtótájékoztatón mondta el, hogy ezzel az ipari zónában lévő vállalkozók működési feltételeit kívánják javítani. Folynak a megbeszélések a Fehér Ferenc utca Horgosi útig terjedő folytatásának kiaszfaltozásáról is, ami a város felől lényegesen megkönnyíti majd az ipari zóna megközelítését. Hozzátette, hogy az önkormányzat napokon belül megjelenteti a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására irányuló, vissza nem térítendő eszközöket biztosító, 6 millió dinár keretösszegű pályázatát is, amelyre május 31-ig várják a jelentkezéseket. Időközben lehetőség nyílt ennek az ipari zónának a bővítésére is.

Bővebben:


Épül a szennyvízhálózat az ipari parkban

Csatorna az ipari zónában

Támogatás mikro,-kis és középvállalkozóknak


új PDF csatolása meglévő cikkhez



Fotó: Puskás Károly építészmérnök