Rendkívüli ülést tartott a magyarkanizsai kkt

2016.03.14.
 

Magyarkanizsa Község képviselő-testülete március 11-én délelőtt rendkívüli ülésen módosította a község alapszabályát és a Községi Tanácsról szóló rendeletet. Ezen kívül személycseréket eszközöltek a képviselő testületben és a Községi Tanácsban is.

Az ülés megkezdése előtt Lackó Róbert, a községi képviselő-testület elnöke sajtótájékoztatón indokolta meg a rendkívüli ülés összehívásának okát. „Megalakulása óta ez a harmadik rendkívüli ülés. Összehívásának most is az az oka, hogy a meghozott döntésekkel biztosítsuk az önkormányzati szervek folyamatos és zökkenőmentes működését.”

Az említett dokumentumok módosítását követően 7-ről 6-ra csökkentették a tanácstagok számát. A most megszüntetett tájékoztatási megbízott feladatköreit a polgármester-helyettesre ruházták át. Az ifjúságért, sportért és az idegenforgalomért felelős tanácstag külföldre távozása miatt helyére Molnár Gizellát, a kkt eddigi elnökhelyettesét választották meg. Az ő feladatkörét a választásokig Nikola Radmanović, a múlt ülésen megalakult A haladó Magyarkanizsáért elnevezésű haladó párti képviselőcsoport vezetője tölti be.

Bővebben:


Személyi változások

Személycserék a községi képviselő-testületben és a Községi Tanácsban

A Községi Képviselő-testület III. rendkívüli ülése


Hattagúra csökkent a Községi Tanács – Rendkívüli ülést tartott Magyarkanizsa község képviselő testülete



Fotó: Puskás Károly építészmérnök