Nagyobb részesedést a kőolajjáradékból

2015.12.04.
 

December másodikán került a parlament elé a bányászati törvényjavaslat, amelynek kapcsán a VMSZ több módosítási indítványt is javasolt, többek között azt, hogy azok a községek kapják meg a NIS által jelenleg folyósított 3%-os járadékot, amelyeknek a területéről a legtöbb kőolajat termelik ki. Nagykikindáról, Szenttamásról és Magyarkanizsáról származik a szerbiai kőolaj és földgáz kitermelésének a legnagyobb része, ám ezek a községek 2012 óta egyre kevesebb járadékot kapnak. Míg Magyarkanizsa korábban 300–350 millió dinár közötti összeget kapott, az idén eddig alig 140 milliót. A megegyezés szerint a kitermelt mennyiség után a bányászati illeték 7%, ám ahogy ezt Pék Zoltán parlamenti képviselő elmondta, a megegyezés szerint mindössze 3%-ot kötelesek fizetni. Ebből a befolyó pénzből pedig 40%-os részesedés jár a községeknek.

Magyarkanizsa polgármestere, dr. Bimbó Mihály szerint ez az összeg nincs arányban a kitermelés okozta károkkal sem, nemhogy hasznot hozzon az itt élőknek.

– Tavaly szeptemberben Nagykikinda, Szenttamás és Magyarkanizsa községek polgármesterei közös álláspontot fogalmaztak meg, mely követeléseinket benyújtottuk az illetékes minisztériumhoz. Az általunk akkor megbeszélt módosítási javaslat, ami mellett továbbra is kitartunk, a kitermelt kőolaj és földgáz, valamint a geotermikus erőforrások után járó térítményre vonatkozik. A mind sűrűbbé váló lakossági panaszok, amelyek a környezetvédelemmel, az infrastruktúra tönkretételével, a termőföldeken keletkezett károkkal kapcsolatosak, valamint a megnövekedett kártérítési igények tették szükségessé ennek a három községnek a közös föllépését – mondta Bimbó Mihály. A polgármester beszámolt róla, hogy az utóbbi három évben az addig növekedő járulék folyamatosan csökken, s mindezt a NIS a kitermelés mennyiségének csökkenésével magyarázta, ám hozzátette azt is, hogy erről nekik nincsenek adataik, a kitermelt mennyiség nagyságáról nem kapnak jelentést.

Bővebben:


Nagyobb részesedést a kőolajjáradékból

Mennyi jut a községeknek?

A VMSZ új bányászati törvényjavaslata

Három község követeli a jussát


Kőolajjáradék: Nesze semmi, fogd meg jól!