Lebontásra kerül az oromi bakterház

2014.03.05.
  

A Szerbiai Vasutak igazgatóbizottságát közel egy évvel ezelőtt kereste meg azzal a kérvénnyel a magyarkanizsai önkormányzat, hogy engedélyezzék az oromi romos bakterház lebontását, azzal indokolva ezt a kérelmet, hogy az épület a falu központjának szégyenfoltja és rontja a település összképét. Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester közbenjárása révén döntés született az ügyben: az elmúlt időszak tárgyalássorozatát és egyeztetéseit követően a cég illetékes vezetője jelezte, hogy elfogadásra került a vállalat belgrádi igazgatóbizottsága részéről az említett épület lebontásáról szóló kérelem.

Az épület még tavasszal lebontásra kerül (várhatóan 30-60 napon belül), a helyén pedig zöldfelület kerül kialakításra dekoratív virágágyással és díszcserjével, mely parkosítás jelentősen hozzájárul a falu központjának megszépüléséhez.