Több mint ötvenezer vendégéjszaka

2015.02.06.
 

Tavaly 11 662 turista vendégeskedett Magyarkanizsa községben, ami közel 9%-os növekedés az előző év eredményeihez képest. 2014-ben a turistaforgalomnak köszönhetően közel 4,8 millió dinár folyt be a községi költségvetésbe, s nagyjából ugyanennyire számítanak idén is. A vendégéjszakák száma számottevően nem változott, összesen 53 574 éjszakázást regisztráltak. A vendégek egyharmada külföldi turista volt, akik összesen 14 466 éjszakát töltöttek a Tisza-parti városban, melynek meghatározó eleme továbbra is a gyógyfürdő volt. Az idei évre vonatkozóan is megegyező bevételre számítunk – áll a tanácstag nyilatkozatában, amelyből az is kiderül, hogy a turizmusból származó bevételt további idegenforgalmi fejlesztésekre költik. A program részeként támogatásban részesülnek a turisztikai tevékenységgel foglalkozó szervezetek; kiadványok, szórólapok és könyvek kerülnek nyomtatásra. Továbbfejlesztik az online megjelenést és marketinget, valamint egy többnyelvű applikáció is elérhető lesz az okostelefonnal rendelkezők számára. Pályázati forrás oldalon a tóthfalui skanzen és miniarborétum kiépítéséhez szükséges önerő is biztosított az idei esztendőben. Várhatóan kora tavasszal közzéteszik az elmúlt év során elkészített promóciós videókat is.

Bővebben:


http://www.magyarszo.com/hu/2606/vajdasag_magyarkanizsa/121788/T%C3%B6bb-mint-%C3%B6tvenezer-vend%C3%A9g%C3%A9jszaka.htm


Közel 9%-kal nőtt a turisták száma Magyarkanizsa községben