Megújul az oktatóközpont Magyarkanizsán

Megkezdődtek a felújítási munkálatok a magyarkanizsai oktatóközpont épületén, a Magyarkanizsa Község Önálló Vállalkozóinak Általános Egyesülete által elnyert IPA-projekt keretében.
A Solution elnevezésű projekt célja, hogy közös megoldásokat kínáljon a határokon átnyúló munkaerőpiaci kihívásokra. A munkálatokat Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere is megtekintette.
A tetőszerkezet komplett cseréje zajlik a közel 100 éves épületen, emellett újítják a padlót, lecserélik az elektromos vezetékeket, valamint korszerű fűtési rendszert alakítanak ki az oktatóközpontban. A felújítás várhatóan december 31-ig befejeződik.
Domonkos János, Magyarkanizsa Község Önálló Vállalkozóinak Általános Egyesületének elnöke elmondta: „Az épületnek a konkrét szerepe mindenféleképp: bevonzani a vállalkozókat még tömegesebben, úgy a kezdő vállalkozókat, mint a meglévő, életképes vállalkozásokat. Edukációs szerepünk is lesz, szeretnénk részt venni különböző edukációs folyamatokban. Vannak terveink, szeretnénk különböző szakmáknak, hiányszakmáknak a beindítását is megpróbálni.”
Magyarkanizsa Község Önálló Vállalkozóinak Általános Egyesülete a nyertes pályázatnak köszönhetően csaknem 200 ezer euróból valósítja meg a beruházást. A projekt az Interreg–IPA Románia–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program része. A partnerország Temesváron létesít képzési központot.
Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere kiemelte: „Itt egy Románia-Szerbia IPA határon átnyúló projektről beszélünk, aminek a teljes összege majdnem félmillió euró, amiből az iparos egyesület 200 ezer eurót kapott, és ennek a 200 ezer eurónak egy része a jelenleg zajló felújítási munkálat is, amin keresztül teljesen megújul az egyesületnek a székhelye.”
Fejsztámer Róbert hangsúlyozta, hogy a projekt hosszú távon mind a közösség, mind a vállalkozások számára megtérülő befektetés lesz. A teljes projekt megvalósulása 2026 júniusáig tart.
Bővebben:
Megújul az oktatóközpont Magyarkanizsán