Bővítenék a Kárpát-medencei birkózó akadémia rendszerét

2025.07.29.
 

Kétnapos vajdasági látogatásra érkezett Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, ugyanis bővítenék a Kárpát-medencei birkózó akadémia rendszerét - a fejlesztés Vajdaságot és Erdélyt is érintené. Az egyeztetéseken részt vesznek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia vezetői, valamint Székelyudvarhely önkormányzatának képviselői, sőt az erdélyi birkózás szakemberei is. 
A Vajdasági Birkózó Akadémiát a magyarországi Kozma István Magyar Birkózó Akadémia alapította 2021-ben. A sportlétesítmény azóta több településen nyújtott lehetőséget a gyerekeknek a mozgásra, illetve számos nemzetközi versenyen értek el kimagasló eredményeket. 
Fejsztámer Róbert polgármester elmondta: „Mióta Magyarkanizsa község területén, pontosabban Magyarkanizsán van a birkózó akadémia, azóta kitapintható a sportéletnek a hatványozott növekedése, fejlődése. Ez nemcsak a birkózásra vonatkozik, hanem a többi sport klubunkra és a többi intézményekre is.” 
A városházán megtartott szakmai tanácskozáson részt vett a delegáció mellett a székelyudvarhelyi önkormányzat vezetősége és a helyi birkózó akadémia képviselői is. Látogatásuk célja, hogy megismerkedjenek a Vajdasági Birkózó Akadémia és az önkormányzat együttműködésével. A cél, hogy Székelyudvarhelyen is fejlesztéseket valósítsanak meg a magyar kormány által. 
Szakáts Paál István, Székelyudvarhely polgármestere elmondta: „Itt egy olyan jó példával találkozunk, ami én azt gondolom, hogy megerősíti a közösséget, ami az itthon maradást is megerősíti, és amire fel lehet fűzni és építeni lehet más kapcsolódási pontokat, legyen ez turizmus, legyen ez egészségügy. Ezt szeretnénk mi is itt, Székelyföldön, és nagy örömünk, hogy ebben partner a jelenlegi magyar kormány.” 
A Magyar Birkózó Szövetség fejlesztési stratégiája a következő időszakban az egész Kárpát-medencét érintené. 
Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke elmondta: „Itt egy olyan lehetőség van számunkra, hogy nem pusztán kizárólag sportcélú, nem pusztán birkózás központú fejlesztésben gondolkodnánk magyar állami támogatással természetesen és ezért jött el velünk Csallóközi Eszter főkonzul asszony is és nem kizárólag a vajdasági területet nézve, hanem egy össz magyar fejlesztésben gondolkodunk.” 
A kétnapos program folytatásában szerdán további tanácskozásra kerül sor, ahol szó esik az anyaország és a vajdasági birkózás helyzetéről. 

Bővebben: 


Bővítenék a Kárpát-medencei birkózó akadémia rendszerét

Egy szőnyegen, egy nyelven

Kétnapos tanácskozás a Kárpát-medencei birkózás jelenéről és jövőjéről

A jövő bajnokaiért