Megújulnak a magyarkanizsai zeneiskola tantermei
Ótott Róbert, a Tartományi Kormány alelnöke, tartományi titkár szerda délután ellátogatott a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskolába, ahol Atyimcsev Judittal, az intézmény igazgatójával és Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármesterrel megtekintette az épületen folyó munkálatokat, amelyet a Tartományi oktatási titkárság és a magyarkanizsai önkormányzat támogatott, mintegy 7,2 millió dinár értékben.
Az idei évben a tartományi titkárság támogatásával 5 millió 850 ezer dinárt kaptunk, amit az épület felújításának első fázisára fordítottunk, számolt be róla Atyimcsev Judit:
- Az első fázis a még felújításra váró tantermek betonozását jelentette, a zeneiskola belső terének a teljes csempézését, új vizes gócok kialakítását megfelelő számban. A vízvezeték teljes cseréjét, a belső nyílászárók cseréjét és felújítását, valamint a tantermek átjárhatóságának a megszüntetését, tehát minden tanterem saját ajtót kapott, és így sokkal praktikusabban használható. Ezen kívül a belső falak festése is megtörtént. Az önkormányzat támogatásával 1,3 millió dinárból a vizes gócoknál kialakítottuk az ablakokat. A gázvezeték részleges áthelyezése is megtörtént, az elektromos vezetékek installálása szükség szerint, valamint a falak festése a munkálatok után - mondta el vendégeinek az igazgatónő.
Az oktatási intézmények sorában van egy zeneiskolánk is, amelynek itt a központi épülete, de mind a 13 településünkön igyekszik kifejteni a tevékenységét, méltatta az intézmény munkáját Fejsztámer Róbert polgármester:
- Nagy örömömre szolgál az, hogy egyrészről megvan a zeneiskola vezetősége részéről az a nyitottság és az a proaktivitás, amin keresztül el tudunk jutni ilyen jellegű pályázatokig, másrészt pedig nagyon jó, hogy a tartományi oktatási titkárság nem feledkezik meg ezekről a speciális oktatási intézményekről sem. Az önkormányzat természetesen mindig igyekszik biztosítani azt az önrészszükségletet, ebben az esetben ez majd 20 százalékos pénzügyi támogatás, amin keresztül egy teljes projektet meg lehet valósítani, és a mögöttünk lévő épület, bízom benne, hogy hamarosan, néhány héten belül új belső arculatot kap, utána pedig újabb pályázatokon keresztül, remélhetőleg újabb tartományi támogatásokon keresztül meg tudjuk újítani kívülről is ezt az épületet - mondta a magyarkanizsai polgármester.
A 2024-es évben az oktatási titkárság 186 millió dináros keretösszeggel írt ki támogatásokat oktatási intézményeknek, ismertette Ótott Róbert.
- Ennek a keretnek köszönhetően az idén 34 intézmény kapott felújítási munkálatokra eszközöket. Többek között a mai napon megtekintésre kerülő Magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola is. Egy olyan intézményt tudunk segíteni a megújulásban, amelyben az elmúlt években ilyen nagyszabású felújítási munkálatok nem történtek. Ez nekünk, a tartományi kormánynak prioritás. El kell azt mondani, hogy a következő években is tervezünk ilyen pályázatokat felújítási munkálatokra, de lesznek más jellegű pályázatok is. Például a hét végéig szeretnénk a középiskolások biztonságát szolgáló eszközbeszerzéses pályázatunkat megjelentetni. 60 millió dinárt tudtunk biztosítani a költségvetés módosításával erre a tételre, és ez azt fogja jelenteni, hogy ebben az összegben itt az ősz folyamán a középiskoláink tudnak majd kamerarendszerekre pályázni, amivel biztosítani tudjuk a diákjaink biztonságát és fejlődését az oktatási intézményeinkben - jelentette be Magyarkanizsán Ótott Róbert, a Tartományi Kormány alelnöke, tartományi titkár.
Bővebben:
Megújulnak a magyarkanizsai zeneiskola tantermei
Megújul a magyarkanizsai zeneiskola
Megújult a Magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola épületének beltere
Felújítják a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskolát is
A magyarkanizsai zeneiskola belső felújítása
Felújítási munkálatok a Zeneiskolában