Felújítások a magyarkanizsai középiskolában

2024.04.10.
 

A magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban lecserélték a nyílászárókat a főépület udvar felőli részén. Fejsztámer Róbert polgármester április 9-én megtekintette a közelmúltban befejezett beruházást.
Az intézmény a tavalyi kalendáriumi évben a tartományi titkárságnál nyílászárók cseréjére pályázott, amit meg is nyertek, s így 4,1 millió értékben ki tudták cserélni a régi, elavult, 1965-ben beépített faablakokat. A tartomány 3,4 millió dinárt biztosított, a 700 ezer dináros különbözetet az iskola önerőből pótolta, ismertette Sterbik Ildikó, a középiskola igazgatója.
- Tervben vannak további felújítási munkálatok is. Már erre is pályáztunk, ez pedig a főépület külső szigetelésének a lecserélése, illetve a falak és ablakok újra festése. Ennek a pályázatnak még várjuk az eredményét. Ugyanakkor mivel iskolánk a mezőgazdasági szakterületen oktat, a tartományi mezőgazdasági titkárságnál is benyújtottuk pályázatunkat, mivel nagyon nagy szükségünk van egy erőgépre. 5 és fél millió dinár értékben önerő biztosításával pályáztunk egyre – mondta az igazgatónő.
Az önkormányzat minden évben igyekszik úgy kialakítani a költségvetését, hogy az oktatási intézményeket az óvodáktól kezdve az általános iskolákon át a középiskoláig olyan szintre hozzuk, ami azt mutatja a szülőknek s a gyerekeknek, hogy az oktatási és infrastrukturális minőségen, tehát a felszereltség minőségén keresztül megfelelő alapot tudnak kapni a továbbtanuláshoz vagy éppen a munkájukhoz, fogalmazott Fejsztámer Róbert polgármester.
- Fontos, hogy lássák ezt a szülők, mert az oktatási intézmény mérőszáma az, hogy hány diák jár ebbe az iskolaközpontba. Nagyon örülök annak, hogy az intézmény vezetése élén az igazgatónővel azon van, hogy megfogjon mindenféle pályázati lehetőséget, kiírást - tartományi, köztársasági vagy éppen nemzetközi szintűt -, hogy ezt a nagy objektumot, amihez még egy tangazdaság is tartozik, versenyképes minőségű szinten tartsa a környékbeli középiskolákhoz viszonyítva - mondta Fejsztámer Róbert.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy a magyarkanizsai középiskolának zentai, adai, szabadkai vagy éppen határon túli, azaz magyarországi tanintézményekkel kell felvenni a versenyt a diákokért.
Bővebben:

 


Felújítások a magyarkanizsai középiskol

Megújult Magyarkanizsa egyetlen középiskolája

Fontos fejlesztés a magyarkanizsai iskolaközpontnak




Fotó: Puskás Károly