Energiahatékonysági szerződéskötéssel indult az új év

2024.01.04.
 

Magyarkanizsa önkormányzata 2023-ban is 5 millió dinárt nyert a Bányászati és Energetikai Minisztérium pályázatán lakóépületek, családi házak és lakások energiahatékonyságának növelésére. Az önkormányzati önrésszel együtt 10 millió dinár keretösszeg állt a pályázó polgárok rendelkezésére. 
Összesen 133 lakos pályázott, közülük az első 69 írhatta alá a támogatási szerződést a városházán az év első munkanapján. 
A ceremónia előtt Fejsztámer Róbert polgármester nyilatkozott a sajtónak. 
– Az önkormányzat még 2023-ban nyert az Energetikai Minisztériumnál azon a pályázaton, amivel az energiahatékonyságot tudjuk növelni lakosságnál. A kivitelezők számára augusztusban hirdettük meg a pályázatot. Kilenc kivitelező céggel kötöttünk szerződést, akik a község területén elvégezhetik ezeket a munkákat, majd októberben kiírtuk a lakosság számára a pályázatot. Erre összesen 133-an jelentkeztek. Ebből 69 nyertes pályázónk van ma, ami valójában 70 szerződést jelent, hiszen volt, aki több tételben is pályázott, mert ezt megengedte a pályázat - mondta a polgármester. 
A pályázás során maximum 50 százalékig voltak támogathatók a fejlesztések, magyarázta Fejsztámer Róbert. 
– Természetesen, hogyha nagyon nagy volt az összeg, akkor volt felső korlát. Például az ablakok és ajtók cseréje esetében, ami a legnépszerűbb volt, s amelyre 41-en pályáztak. A családi házaknál 160 ezer dinár volt a maximált összeg, illetve 50 százalék, a lakásoknál pedig 120 ezer dinár. A népszerűségi sorrendben a gázkazán és a fűtésrendszer modernizációja volt a következő, amely esetben 90 ezer dinár lehetett a legnagyobb támogatás személyenként. Volt olyan összegünk is, ami meghaladta a 400 ezer dinárt, hiszen lehetett hőpumpákra és napelemekre is pályázni. Mivel ilyen esetekben jóval nagyobb a beruházás összege, ezért a maximált összeg is nagyobb volt. 
A polgármester elmondta, hogy bízik abban, hogy a tavaly elküldött másik kérvényüket is pozitívan bírálják el a minisztériumban, magyarán, hogy mindazok, akik megfeleltek az előírásoknak, de nem jutott számukra a keretből, szintén megkaphassák a támogatási összeget tavaszig. Most ugyanis időrendi sorrendben osztották szét a pénzt, s a 133 pályázó közül 69-nek jutott a keretből. 
– A 2024-es évben is biztosítunk ilyen pályázatokhoz önrészt. Tanulva az eddigi tapasztalatokból az eddigi 5 millió dinár helyett 9 millió dináros összeget láttunk elő, így hogyha a pályázat újra megjelenik a minisztériumnál, akkor 18 millió dináros keretösszeggel rendelkezünk – nyomatékosította Fejsztámer Róbert. 
A magyarkanizsai Mácsai Máté is sikeresen pályázott, aki bizonyos tekintetben úttörőnek is számít, hisz napelemes rendszert kíván telepíteni. 
– A pályázatunk egyedüli, napelemek telepítésére vonatkozott. A beruházást már a tavalyi év elején elterveztünk, le is kértünk egy árajánlatot, de mondták, várjuk már meg, hátha lesz községi szintű támogatási lehetőség. Úgy voltunk vele, hogy az egy plusz segítség lenne, s megvártuk. Kb. 400 ezer dinárt kaptunk, a teljes költség azonban ennek a duplája. Az 50 százalékos támogatás nagyon nagy segítség. A kivitelezőm a fülembe súgta, hogy neki minden raktáron van, s így 2-3 nap a berendezések felszerelése és üzembe helyezése. Hogy például a mi esetünkben a visszatáplálás mikortól tud működni, az attól függ, hogy az áramszolgáltató mikortól köt rá bennünket hivatalosan a hálózatra. 
Természetesen azt is kiszámolták, hogy mennyi idő alatt térül meg a beruházás. Becsléseik szerint ez 7-8 év. A Mácsai család a nyílászárókat már korábban lecserélte, a ház szigetelése is rendben van, így a napelemek felszerelése után gyakorlatilag teljessé válhat náluk az energiahatékonysági rendszer kiépítettsége. 

 


Energiahatékonysági szerződéskötéssel indult az új év Magyarkanizsán

Támogatás az energiahatékonyság növelésére

Kétszer annyi érdeklődő

Energiahatékonysági szerződéskötés Magyarkanizsán




Fotó: Puskás Károly