Magyarkanizsára látogatott Magyarország belgrádi nagykövete

2023.09.21.
 

Magyarkanizsára látogatott Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete. A látogatása alkalmával megtekintette a helyi Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményt, ahol számos beruházás, projekt valósult meg az elmúlt időszakban a magyar kormány támogatásával. 
A magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény évek óta számíthat a magyar kormány támogatására. Erasmus+ projektet is sikerült nemrégiben lebonyolítani az intézményben. Emellett eszközöket is betudnak szerezni magyarországi támogatásokból. Sarnyai Károly, a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény igazgatója elmondta: 
„Nagyon sok olyan fejlesztésünk volt, ami magyarországi támogatásnak köszönhető. Talán a legnagyobbat említem, aminek a legjobban örültünk, ami a koncertzongora, ez magyarországi támogatásból jött, és nagyon sokat használjuk, használják a magyarkanizsai zeneiskolások is, és használjuk mi is.” 
Magyar József Magyarország belgrádi nagykövete elégedett volt a látottakkal és elmondta, hogy a két országot összeköti a közös múlt, a közös gondolkodás és a közös tervek: 
„Sajnos elválaszt bennünket egy határ, ami nem csak egy államhatár, hanem az Európai Unió, sőt a schengeni övezetnek a külső határa, ez egy fizikai akadály, ami nem jó, hogy van, ezért mi magyarok és szerbek közösen dolgozunk azon, hogy ezeket a fizikai akadályokat leküzdjük és belátható időn belül felszámoljuk.” 
Az intézményben egyébként hamarosan elindul A Szakkör program is, ami szintén a magyar kormány támogatásával valósulhat meg. 

 


Magyarkanizsára látogatott Magyarország belgrádi nagykövete

A Cnesában folyamatos a fejlesztés




Fotóalbum: Puskás Károly fényképei