Együtt a gyerekekért

2023.08.23.
 

Magyarkanizsa önkormányzata, a NIS kőolajipari részvénytársaság és a magyarkanizsai LandArt Egyesület sajtótájékoztatót tartott kedden Kispiacon egy újabb megvalósult, közös projekt kapcsán, amelynek keretében a 2 millió dinár összegű adománynak köszönhetően három játszótér felszerelése történt meg Magyarkanizsa község területén: Kispiacon, Horgoson és Velebiten. 
Vadim Smirnov, a NIS főigazgató-helyettese elmondta, hogy nyolc éve tart az együttműködés a NIS és a magyarkanizsai Önkormányzat között. 
- Ezen nyolc év alatt számos közös projekt valósult meg, amelyek fontosak voltak a közösség szempontjából. Megszeretném köszönni a polgároknak, hogy partnerekként tekintenek ránk, mi pedig igyekszünk e kapcsolatokat még szorosabbá tenni. A község vezetőivel már megbeszéltük, hogy az elkövetkező évben az oktatás fejlesztésére koncentrálunk majd, arra a területre irányítjuk a pénzeket. Mi azt mondjuk, hogy az új technológiák, eljárások jelentik a jövőt, de mint háromgyermekes apa úgy vélem ugyanakkor, hogy a gyermekeink jelentik a jövőt. A legjobb beruházás, amikor gyermekeink jövőjébe ruházunk be. Remélem, hogy e tekintetben együtt tudunk majd működni az önkormányzattal az elkövetkező időszakban is - hangsúlyozta a főigazgató helyettese. 
Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester emlékeztetett, hogy idén már második alkalommal biztosított támogatást a község számára a NIS. 
- Azt hiszem, lehet úgy fogalmazni, hogy hozzászoktunk már ahhoz, hogy minden évben kapunk egy 5 millió dináros támogatást tőlük, amelyből különféle programokat tudunk megvalósítani. Idén fordult elő először, hogy kaptunk további 2 millió dinár támogatást, amiből 3 játszóteret tudunk megújítani a község területén. Nagyon bízom benne, hogy ez a jó szokás, hogy minden évben kicsit növelnek a támogatásokon, s hogy újabb területekre is adnak összegeket, megmarad, s sikeresen tudunk majd együttműködni az elkövetkező 50 évben is – fogalmazott a polgármester. 
Sáfrány Attila, a LandArt Egyesület nevében köszönte meg a támogatástÍ: 
- Köszönöm a kőolajipari vállalatnak, hogy ismét támogatott bennünket a játszóterek felújítása kapcsán. A pályázaton kapott pénzekből sikerült felújítani három játszóteret Horgoson, Velebiten és itt, Kispiacon. Igyekeztünk olyan eszközöket vásárolni, amelyek egyrészt minőségesek, attraktívak és rendelkeznek a megfelelő biztonsági előírásokkal. A játszótéri elemek felállításánál is törekedtünk arra, hogy az idevonatkozó szerbiai standardoknak megfelelően kerüljenek beépítésre. Még sok játszótér vár felújításra, ezért én őszintén remélem, hogy az elkövetkező években is marad ez a jó viszony és együttműködés a NIS-szel, s hogy megéri ilyesmibe befektetni, azt a körülöttünk játszó gyermekek arcáról is le lehet olvasni. 
A három településen a felújított játszótereket mintegy ezer gyermek használhatja majd nap mint nap, hangzott el a sajtótájékoztatón. 

 


Kispiac: Együtt a gyerekekért

Három felújított játszótér Magyarkanizsa községben

Három játszótér felújítása Magyarkanizsa községben

A NIS támogatja a felnövekvő generációkat




Fotóalbum: Puskás Károly