Magyarkanizsán tárgyalt a művelődési miniszter

2022.10.20.
 

Magyarkanizsa község évek óta sikeresen szerepel a szerbiai Művelődési minisztérium Városok a fókuszban elnevezésű pályázatán. Idén a magyarkanizsai Művészetek Háza és a Dobó Tihamér Képtár szellőzőrendszere épülhetett ki az elnyert támogatásból. A beruházás összértéke mintegy 7 millió dinár volt.   
Magyarkanizsa község napja alkalmából, illetve a munkálatok befejezésének apropóján október 19-én, szerdán látogatást tett a városban Maja Gojković miniszterelnök-helyettes, művelődésügyi miniszter asszony. Először munkamegbeszélésen vett részt a polgármesteri kabinetben, majd látogatást tett a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézménybe, ahol a sajtónak is nyilatkozott.  
Nagy elégedettséggel tölti el egy minisztert, ha azt láthatja, hogy eredményes volt az együttműködése valamely önkormányzattal például a Városok a fókuszban elnevezésű program révén, mondta Maja Gojković.   
- Az elmúlt három év alatt teljesen sikerült felújítani ezt a művelődési központot, amely több intézményt is magába foglal, s neki köszönhetően Magyarkanizsa, mint a régió kulturális központja kerülhet fel a térképre. Ma meggyőződhettem arról is, hogy a projekt befejező fázisa is sikeresen elkészült, felszerelésre került az épület szellőztető berendezése. Korábban a fűtési rendszer lett korszerűsítve, de probléma maradt az, hogy a nyári időszakban nagy volt a hőség az épületben. Most ez is megoldódott a szellőztetőrendszernek köszönhetően.  
Magyarkanizsára több mint 15 millió dinár került a három év alatt a Városok a fókuszban pályázatain keresztül, emelte ki a miniszterasszony.   
- Ez a község az élvonalban van, ami a sikeres pályázatokat illeti. A polgármesterrel ma már az elkövetkező időszak terveiről is beszélgettünk. A kulturális turizmus fejlesztéséhez kapcsolódnak az elképzelések, amelyben Magyarkanizsának nagy lehetőségei vannak. Készen állunk arra, hogy támogassuk a község tervei egy részének megvalósítását - hangsúlyozta Maja Gojković.  
Sarnyai Károly, a Cnesa OMI igazgatója az elmúlt három beruházást sorolta fel:

- Magyarkanizsa község harmadízben pályázott a művelődési minisztériumnál a Városok a fókuszban pályázat eszközeire. Első évben 4 millió dinárt kaptunk a színházi fotelek felújítására, a második évben a tűzvédelmi rendszer felújítását végeztük el 6 millió dinárból, most pedig 5 millió dinárt kaptunk a klímaberendezések telepítésére a galériába és a színházterembe.

Fejsztámer Róbert polgármester is kiemelte, hogy a minisztérium és az önkormányzat között már több mint három éve nagyon jó az együttműködés.

- A projektjeinket mind támogatták, amik beadásra kerültek. Ma a Cnesához kapcsolódó beruházás kapcsán érkezett városunkba a miniszterasszony, azonban a megbeszéléseken nemcsak erről a beruházásról volt szó, hanem hogy hosszú távon hogyan tudnánk továbbra is együttműködni a minisztériummal.  Magyarkanizsának számos olyan projektje van, amelyek a kultúrához kapcsolódnak, abból indulnak ki, olyan jellegű fejlesztésekhez, infrastruktúrához kapcsolódnak, ugyanakkor kötődnek az idegenforgalomhoz is, ami pedig a fő prioritása a községünknek. Nagyon bízom benne, hogy ahogyan az elmúlt három évben nagyon korrekt módon, szakmai tekintetben is professzionálisan tudtunk együtt működni a minisztériummal, úgy tudunk majd az elkövetkező időszakban is együttműködni, hiszen ezek az együttműködések hároméves ciklusokra vonatkoznak. A hosszú távú tervek között szerepel a Kispark rendbetétele és a városközpont kulturális övezetté való átalakítása, azaz a városháza és a Cnesa összekapcsolása. Szó esett a Vigadó épületéről is, ami már régóta téma Magyarkanizsán, s az épület tartalommal való megtöltéséről, hogy az hosszú távon is fenntartható legyen. Szóba került a horgosi Kárász kastély felújítása, hasznosítása, hiszen miután magánkézbe került, visszakapták az örökösök, most már lehet arról beszélni, hogy milyen együttműködést lehetne kialakítani magukkal az örökösökkel. Községünk területén 42 helyen van bronzkori lelőhely. Ezek hasznosítása is szóba került, amelyeknek az értékeit a zentai és szabadkai múzeumok őrizik - ismertette a polgármester.

Projektekből tehát nincs hiány, a minisztérium nyitottságából sincs, Fejsztámer Róbert bízik benne, hogy ez így lesz a jövőben is, s már csak azon múlik ezen tervek megvalósítása, hogy milyen tempóban tudják elkészíteni azokat a szakmai dokumentumokat, engedélyes terveket, amik szükségesek ezekhez a pályázatokhoz.

 

Bővebben:

 


Magyarkanizsán tárgyalt a művelődési miniszter

Beruházások 7 millió dinár értékben Magyarkanizsán

Miniszteri látogatással fűszerezett községnap

Magyarkanizsára látogatott Maja Gojković




Fotó: Puskás Károly