Sportnapot tartottak diákoknak Magyarkanizsán

2022.10.06.
 

A Gyermekheti rendezvények keretében Sportválasztó napot tartottak ma Magyarkanizsán. Az önkormányzat által szervezett rendezvényen bemutatkoztak a községbeli sportegyesületek, hogy az általános iskolás alsós diákok között népszerűsítsék a sportot és a testmozgást.

A Gyógyfürdő sportcsarnokában közel háromszáz kisiskolás próbálta ki a különféle sportokat. A lányok is nagy élvezettel birkóztak, próbálgatták a cselgáncshoz a kimonót, mások a kajakban ülve eveztek, persze szárazon. Mások a labdajátékokat részesítették előnyben.

Véleményem szerint a sportkluboknak az a legfontosabb feladatuk, hogy a községünk teljes területén, tehát a falvakban is, ahol csak lehet megszervezzék a sportéletet, mondta a rendezvényen a sajtónak nyilatkozva Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester.

- A feladatuk, hogy foglalkozzanak a fiatalokkal, próbálják őket bevonni, közelebb hozni a sporthoz. Az önkormányzatnak egész évben többféle támogatás nyújt a sportkluboknak. Van a pénzügyi támogatás, ami főleg a mindennapi munkájuknak a költségeit fedezi. Van logisztikai támogatás, adunk gépjárműveket a versenyekre való eljutáshoz, van sportösztöndíjunk, van eszközbeszerzésünk, infrastrukturális beruházásunk, ami főleg azoknak a kluboknak szól, amelyek külön székhellyel rendelkeznek, vagy olyan intézményben, épületben vannak, ami az önkormányzathoz tartozik. Valóban nagyon széleskörűen próbáljuk támogatni a sportklubokat, a sportmunkásokat, például azon keresztül, hogy kifizetjük nekik a kötelező edzői vizsgát és képzést.

Próbálnak minden feltételt megteremteni a sporthoz, azonban egyetlenegy dolgot nem tudnak megtenni, azt, hogy ők népszerűsítsék magát a sportot, mondja a polgármester.

- Viszont a sportmarketing területén is belép az önkormányzat ebbe a történetbe, és segít a kluboknak, hogy minél közelebb hozza őket a fiatalokhoz, a gyerekekhez, hiszen a sportklubokból nagyon kevesen vannak olyanok, akik kapcsolatban vannak az iskolákkal vagy az intézményekkel, így nem tudják népszerűsíteni magukat. Ez egy olyan alkalom, amikor egy helyen, egy időben mindenki hasonló feltételek mellet tudja népszerűsíteni saját sportágát. Bízom benne, hogy ahogy minden évben, most is sok fiatal úgy fog dönteni, hogy csatlakozik valamelyik klubhoz, az egészséges életmód felé fordul, megszereti a versenysportot, de ahogyan mondani szoktam, Magyarkanizsa község számára nem a versenysport az elsődleges cél, hanem a tömegsport. Az, hogy minél több fiatal sportoljon, vegyenek részt a sportklubok munkájában és amikor ez megtörténik, akkor beszélhetünk arról, hogy ebből a tömegből ki tudnak-e nőni európai vagy világbajnok sportolók. Hogy lehetséges, ezt láthattuk nemrég. 
A rendezvény az elmúlt két évben sajnos elmaradt a pandémia miatt, most viszont a kanizsai alsós diákoknak szervezték meg a rendezvényt, mondta. Baráth Zsolt sporttal megbízott polgármesteri tanácsadó.

- Ma 295 diák van jelen. 11 klub 9 különböző sportját tudják a gyerekek kipróbálni a sakktól kezdve a kézilabdán át az atlétikáig, asztaliteniszig, cselgáncsig. Lehet birkózni, a tenisz kipróbálni, de kajakozásra is van lehetőség. A legnagyobb érdeklődés továbbra is a birkózás és a kajak iránt van, de szépen szaporodnak a gyerekek az atlétikai klubban is. A küzdősportok közül nagy érdeklődés van még a cselgáncs iránt is.

Próbáljuk a gyerekeket becsalni az edzőterembe, hogy sportoljanak, éljenek egészségesen, mondja Újhelyi Sándor, a Potisje Birkózó Klub edzője.

- Nagyon jók a feltételeink most, hogy megkezdte működését Magyarkanizsán a Vajdasági Birkózó Akadémia. Sok versenyen részt vesz a klub, itthon is, külföldön is. Hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától vannak az edzések az akadémián. Az akadémia megnyitása után 20-30 százalékkal lett nálunk több gyerek, reméljük, hogy Nagy Szebasztián világbajnoki címe is ilyen inspiráló lesz. Most egy szőnyeggel vagyunk jelen a Sportválasztó napon, s eljött tíz klubtagunk. Bemutatják társaiknak ezt a sportot. Cél, hogy mozogjanak kicsit a szőnyegen, ami most érdekes lehet nekik. Fogásgyakorlások ezúttal nincsenek. A birkózás egyébként összetett sport. Tetőtől talpig fejleszti a gyereket, minden izmot megmozgat. 5-6 éves kortól lehet vele foglalkozni, jó, ha a gyerekek már ilyen korban elkezdik az edzéseket.

Vadász Károly a Partizán Cselgáncsklub elnöke szerint a lényeg, hogy a gyerekek kipróbálják a különféle sportolási lehetőségeket.

- Láthatják a gyerekek közelről, hogy milyen a dzsúdó, felpróbálhatják a kimonókat. Fontos, hogy mezítláb felmenjenek a szőnyegre, megérezzék a talpukkal, hogy milyen érzés rajta lenni. Reméljük, hogy a legkitartóbbak a klubban maradnak, s majd eredményeket érnek el. Most gyakorolják a gurulást, az esést, kipróbálnak pár dobást, persze ez nagyon kis része a dzsúdónak. Ez a sport 2 év múlva lesz 50 éve, hogy itt van Magyarkanizsán, nagyon sok generáció megfordult nálunk, egyre jobban érdeklődnek a gyerekek iránta. Egyre közelebb vannak hozzánk az olimpikonok. Régen csak tévében láthattunk világhírű sportolókat, most pedig nem jelent gondot az sem, hogy Magyarkanizsán találkozzunk ilyenekkel. Lehet tőlük tanulni, ami ösztönző lehet.

Vadász Károly is azt mondja, hogy a Sportválasztó napok után sok az olyan gyerek, aki elkezd sportolni. Nagyon jó ez a rendezvény a sportok népszerűsítése szempontjából.

 

Bővebben:

 


Sportnapot tartottak diákoknak Magyarkanizsán

Sportválasztó Magyarkanizsán

Találd meg a magadét!