Koraszülöttek világnapja

2021.11.17.
  

A világon évente mintegy 15 millió koraszülött csecsemő jön a világra, Szerbiában több mint 4 ezer.   

A koraszülöttek világnapja november 17-én van, ezzel a nappal is próbálják a figyelmet ráterelni arra, hogy milyen kihívásokkal találkoznak az életben azon gyermekek és szüleik, akik koraszülöttként jöttek a világra. Az első emléknapot 2008-ban rendezte meg az Európai Szülők Egyesülete, majd 2011-től az Egészségügyi Világszervezet e napot besorolta a jeles dátumai közé.  

Számos város és község csatlakozik az akcióhoz, s arra kérik a különböző családszervezeteket, főleg a koraszülöttek szüleit tömörítő egyesületeket, hogy történeteik közzétételével ismertessék a közvéleménnyel, hogy milyen következményei lehetnek a koraszülésnek. A naphoz kapcsolódó egyik akció, hogy lila színű fénnyel világítják meg az épületeket.   

Az újvidéki Optimistik Koraszülött Gyermekek Szüleinek Egyesülete felkérésére a világnapról Magyarkanizsán is megemlékeznek, azaz november 17-én este a városháza épületét lila színnel világítják meg, ami a kampány hivatalos színének számít. Azért választották a lila színt, mert a koraszülött gyermekek inkubátorait is lila színnel világítják meg.