A megtorlásokra emlékeztek Magyarkanizsán

2021.11.03.
 

Magyarkanizsán a Nagytemetőben megemlékeztek az 1944/45-ös ártatlanul meggyilkolt helybeli magyar áldozatokról. Az ártatlan embereket összegyűjtötték a magyarkanizsai városháza pincéjében, megkínozták, majd kivégezték és tömegsírokba vetették őket. A helyszínen Forró Lajos, a Délvidék Kutató Központ alelnöke mondott alkalmi beszédet, aki kiemelte, hogy Magyarkanizsa község területén öt jelöletlen tömegsír van, ebből három Magyarkanizsán. Az akkori események nagyban érintették a Tisza-parti várost és a pontos adatok, hogy hányan estek áldozatul a partizánok kivégzéseinek, a mai napig ismeretlenek. 

- A község területén, de magában a városban is súlyos megtorlások voltak. Itt a városháza pincéjébe gyűjtötték össze a foglyokat. Voltak néhányan, akiket kiengedtek, aranyért, pénzért néhány foglyot kiváltottak, de előtte velük is kegyetlenül elbántak, illetve voltak olyanok is, akik itt lelték halálukat és már holtan vitték őket a tömegsírokba - mondta Forró Lajos. 

A megemlékezés után az 1944-es emlékműnél elhelyezte koszorúját a magyarkanizsai önkormányzat, a helyi közösség, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, a kispiaci helyi közösség és a Délvidék Kutató Központ. Ezt követően az összegyűltek az első világháborúban elesett katonák sírjait is megkoszorúzták. 

Bővebben: 


A megtorlásokra emlékeztek Magyarkanizsán

Még ma sem tudni az 1944-45-ös magyarkanizsai áldozatok pontos számát




Fotó: Puskás Károly