A családvédelmi és demográfiai segédminiszter látogatása

2021.10.01.
 

Tájékozódó jellegű találkozóra került sor szeptember 29-én Aleksandra Čamagić családvédelmi és demográfiai segédminiszter és Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester között. A téma a helyi, illetve állami demográfiai problémák voltak és a felek megegyeztek abban, hogy közösen dolgoznak ezeken a problémákon. 

Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester elmondta, hogy a községben is problémák vannak a természetes népszaporulattal, de emellett a határ közelsége is hozzájárul ahhoz, hogy folyamatosan csökken a lakosság száma. Az önkormányzatnál azonban azon dolgoznak, hogy mérsékeljék ezt a tendenciát. 

- A demográfiai problémák minden önkormányzatot érintenek, de mindegyiket másképpen. Itt Magyarkanizsán amellett, hogy a natalitással problémáink vannak, a határ közelsége is hozzájárul ahhoz, hogy folyamatosan fogy a lakosság. Bízom benne, hogy az elkövetkező időszakban lesznek olyan közös projektek, pályázatok, amelyeken keresztül tudunk olyan rendszerbeli megoldásokat találni, amelyek révén még jobban tudjuk támogatni a családokat és azokat, akik úgy döntenek, hogy itthon szeretnének boldogulni. Az önkormányzatnak már most is van családbarát programja, amely a babakortól az időskorig végig kíséri a lakosságot. Ez azonban nemcsak önkormányzati hatáskör kell, hogy legyen, hanem kormányszintű és rendszerbeli megoldásokat követel. Nagyon bízok abban, hogy az elkövetkező időszakban lesznek olyan együttműködéseink a minisztériumban, amin keresztül még jobban meg tudjuk erősíteni azok gazdasági, szociális, egészségügyi, kulturális hálóját, akik itthon képzelik el a jövőjüket - mondta a polgármester.  

A találkozó során Aleksandra Čamagić családvédelmi és demográfiai segédminiszter elmondta, hogy nagyon nehéz feladatuk van, de fontos, hogy az önkormányzatok és az állam közösen orvosolja a problémát. Nemcsak az okoz gondot, hogy a polgárok külföldre vándorolnak, súlyos probléma a belső migráció is. A fiatalok távozása megingatja Magyarkanizsa község stabilitását is. Meg kell határozni, hogy a probléma kapcsán mi az önkormányzat és mi a kormány feladata. 

- Magyarkanizsa község költségvetésének több mint 10 százalékát fordítja szociális kiadásokra. Minisztériumunk hamarosan előrukkol egy intézkedéscsomaggal, ami nemcsak pénzügyi jellegű lesz, hanem más rendelkezéseket is tartalmaz majd, hogy megerősítsük a családokat - mondta a segédminiszter, aki hozzá tette, hogy a pár nappal ezelőtti budapesti Demográfiai Csúcson bemutatott magyar példa jó, amit megpróbálnak majd nálunk is alkalmazni. Emellett azon lesznek, hogy állami szinten alkalmazzák mindazokat a helyi intézkedéseket, amik ott már beváltak. 

A találkozón a felek megegyeztek abban, hogy közös projekteken, pályázatokon keresztül igyekeznek majd segíteni azokat, akik itthon maradtak és itthon képzelik el a jövőjüket. 
Bővebben: 


Magyarkanizsa: Megbeszélések a demográfiai gondokról

A lakosság csökkenésének visszaszorítása a cél Magyarkanizsán