Indul az új községi fejlesztési stratégia kidolgozása

2021.09.13.
 

Magyarkanizsán napokon belül beindul a 2022-2030-as időszakra vonatkozó községi stratégiai fejlesztési terv kidolgozásának folyamata. A terv a község legfőbb fejlesztési irányvonalait és elképzeléseit fekteti le az elkövetkező 8 évre és kidolgozása során fontos, hogy a polgárok és az önkormányzat együttes elvárásai kerüljenek bele. A polgárok, illetve az érdekelt szervezetek többféle módon is kifejthetik majd elképzeléseiket. Ezeket ismertette szeptember 10-i sajtótájékoztatóján Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester. 

- Az előző stratégia 2021-ben lejár, így el kell indítani a következő kidolgozását. Az új dokumentum meg fogja majd határozni az új fejlesztési irányvonalakat a 2022-2030-as periódusra. Ennek a gyakorlati folyamata a jövő hét folyamán indul be, s szeretnénk a polgárokat minél nagyobb számban bekapcsolni a tervezésbe. A dokumentumot az év végéig kell meghozni, tehát december közepéig lesz rá idő, hogy elkészüljön a terv. Azt szeretnénk, ha a gazdasági szereplők, s a civil szervezetek mellett a polgárok is részt vennének a község 13 települése fejlesztési irányvonalának meghatározásában. 

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nemsokára elkészül egy online kérdőív, ami hozzáférhető lesz az Interneten mindenki számára, aki hozzá szeretne járulni a fejlesztési stratégiához, mondta a polgármester. 

- Természetesen az online véleménykikérés mellett lesznek különböző területek vonatkozásában összehívott szakmai fórumok, ahol személyesen is ki lehet majd fejteni a véleményeket és elképzeléseket. Harmadrészt pedig lesz egy szélesebb körű vitafórum, amikor már az előzőleg begyűjtött ötletek alapján meghatározott fejlesztési irányvonalakról fogunk majd részletesebben vitázni, hogy valóban egy olyan dokumentum szülessen, ami az elkövetkező nyolcéves periódusban iránymutatója lesz a községi fejlesztéseknek. Természetesen a dokumentum magába foglalja majd az összes területet, s része lesz egy olyan akcióterv, ami viszont már a konkrét projekteket fogja tartalmazni, magyarán, hogy mik lesznek azok az adott, megvalósításra váró projektek, amiket majd az önkormányzati költségvetésből, vagy tartományi, köztársasági eszközökből, vagy éppen uniós támogatásból szeretnénk megvalósítani. 

A polgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy viszonylag rövid idő áll rendelkezésre a véleménynyilvánításokra, s a dokumentumok kidolgozására is. 

- Rövid az idő mindennek a részletes megtervezésére, ezért kérném az érintetteket, hogy aktívan vegyenek részt ezeken a vitafórumokon, aktívan vegyenek részt a kérdőívezésben és a véleménynyilvánításban, mert minél több oldalról jönnek az ötletek, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy egy jó, jól értelmezhető, jól kezelhető és megvalósítható dokumentumot tehessünk le az asztalra. Mivel egy stratégiai dokumentumról van szó, teljesen nyitott a terület, tehát a kultúrától kezdve a sporton át a gazdaságfejlesztésig, mezőgazdaságig, idegenforgalomig, művészetekig, hagyományőrzésig, környezetvédelemig, tehát az élet minden területére vonatkozólag lehet ötletelni. Ezekből az elképzelésekből fogjuk meghatározni a prioritásokat, két, maximum három területet, amire a legnagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az elkövetkező időszakban. Sajnos mindent egyszerre nem lehet megvalósítani, mert felaprózódnának, elfogynának az eszközök, végül nem tudnánk befejezni semmit sem. Muszáj egy-két dologra koncentrálni. A meghatározott prioritásokon belül az akciótervek a konkrét megvalósításokhoz fognak kötődni. 

A kérdőíves felmérés valószínűleg már a jövő héten beindul, ami nagyjából két hétig tart majd. A szűk határidő miatt kérik a polgárokat, s minden érdekelt szervezetet a gyors és hatékony együttműködésre. 

Bővebben: 


Magyarkanizsa: Indul az új községi fejlesztési stratégia kidolgozása

A polgárok véleményét is kikérik Magyarkanizsán a fejlesztésekről

Stratégiai fejlesztési tervet dolgoz ki a magyarkanizsai önkormányzat