A Szent István-napra és Újkenyér-ünnepre készül Magyarkanizsa

2021.08.18.
 

Magyarkanizsa Önkormányzata az idén újból közösségi programok szervezésével ünnepli meg Szent István napját és tartja meg az Újkenyér- ünnepét. A tervezett összeállítás igen gazdag, színes, s kicsinek és nagynak kínál minőségi időtöltést. A részletes programot sajtótájékoztatón ismertette Vranić Váradi Lívia, a szervezőbizottság tagja.
Az alkalmi programok már szombaton megkezdődnek, a hagyomány szerint egy kiállítással a Dobó Tihamér Képtárban. A tárlat címe: “Világéletemben fonytam a vesszőt...” Már a cím is arra utal, hogy kosárfonóknak állít emléket ez a kiállítás, mégpedig a martonosi kosárfonóknak. A helybeli Mortinus Faluvédő Egyesületnek és a Testvériség Művelődési Társulatnak köszönhetően kerülhet sor a tárlatmegnyitóra szombaton, 18 órakor.  
A rendezvény fő napján, vasárnap szintén a hagyományokat követték a programok összeállításakor a szervezők. Reggel fél 9-kor először a katolikus templomban szentelik meg az új kenyeret, majd a pravoszláv templomban 9.45-kor.  
A délutáni programokra a családokat, gyerekeket, fiatalokat, időseket egyaránt várják. A város főterén mindenki kedvére szóló, színes összeállítás lesz. 17 órakor a legkisebbeknek Kerekítő címmel ölbéli foglalkozásokat rendeznek. A nagyobbaknak ügyességi vetélkedőket, kézműves foglalkozásokat terveznek. Szülők és gyerekek színvonalasan tudják eltölteni a vasárnap délutánt, mondta Vranić Váradi Lívia.  
Az első koncert vasárnap 18.30-kor kezdődik majd. A szabadkai ContraBayando együttes lép fel, amely igen változatos zenei repertoárral rendelkezik, s amelyet harmonikán, nagybőgőn és dobokon adnak elő.  
- A legszebb kenyér verseny eredményhirdetése 19.30-kor következik. Az önkormányzat minden évben meghirdeti ezt a versenyt, amelynek az a célja, hogy megtaláljuk a valóban legszebb kenyeret. A háziasszonyok is bizonyára begyakorolták már a kenyérsütés technikáját, vannak saját praktikáik, arra buzdítom őket, hogy nevezzenek be ők is. Három kategória van: a magánszemélyek, a művelődési egyesületek kategóriája és a professzionális, azaz a pékek kategóriája. A legjobb kenyerekért szerény pénznyeremény jár. A díjkiosztót kiegészítjük köszönőoklevelek átadásával. Azon adományozóknak jár majd köszönet, akik búza felajánlásaikkal hozzájárultak a Magyarok Kenyere program megvalósulásához. Mivel sokan vannak, akik búzát ajánlottak fel, ezért ők a Szent István ünnepség színpadján kapják meg köszönőokleveleiket - magyarázta a szervező.  
Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően idén egy picit később, 19.45-kor kerül sor az új kenyér megszegésére, a polgármesteri köszöntőre és a kenyér szétosztására. Mindennek az az oka, hogy utána ne kelljen sokat várni az est fénypontjára, a Zenevonat Szuperkoncertre az LGT slágereivel. Először lépnek majd fel Vajdaságban. Közreműködnek: Karácsony János (az LGT gitárosa), Solti János (az LGT dobosa), Heincz Gábor Biga, Veres Mónika Nika, az Abrakazabra zenekar. A program 22 órakor az ünnepi tűzijátékkal fejeződik be.
A rendezvény idén is útlezárással jár, ezért a városháza előtti útszakaszra egészen a Jovan Jovanović Zmaj utcáig nem lehet behajtani vasárnap hajnali 5 órától hétfő hajnali 5 óráig. A szervezők a polgárok megértését kérik.
Magyarkanizsa önkormányzata minden érdeklődőt vár az újra közösségi formában megrendezendő Szent István-napra és Újkenyér-ünnepre.
Bővebben:


Szent István-nap és Újkenyér–ünnep Magyarkanizsán

Zenevonat és még sok meglepetés a magyarkanizsai Szent István-napon