A sportvilág figyelme is Magyarkanizsára irányulhat

2021.05.05.
 

A nyár elejére elkészül Magyarkanizsán a Vajdasági Birkózóakadémia épülete. Az épület már tető alá került, a belső munkálatok folynak. A létesítményt a napokban megtekintették az intézmény nyújtotta lehetőség iránt érdeklődő birkózók, szüleik, illetve a szakedzők, akik itt kaphatnának majd munkát. 

Ugyancsak ellátogattak a helyszínre azok a politikai vezetők, akiknek az akadémia létrehozása köszönhető. Az építkezést pénteken, április utolsó napján megtekintette Pásztor István, a vajdasági parlament, illetve a VMSZ elnöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Jerasz Anikó, az MNT végrehajtó bizottságának az elnöke. A vendégeket Fejtsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester, Bálint Zoltán, az akadémia ügyvezetője, illetve az objektum tervezői és kivitelezői kalauzolták az építkezésen. Végig járták a már kilapozott és részben befestett szobákat, a relaxáló kismedencét és szaunát is megnézték, illetve a konyhát és ebédlőt.  

Hajnal Jenő, az MNT elnöke elmondta, hogy kész stratégiai tervük van az akadémián tervezett oktatással kapcsolatban, de ugyanígy a középiskolai szakkollégiumra vonatkozóan is, amelynek szerves része lesz az akadémia. Mint fogalmazott, a sportakadémiák fontos szerepe, hogy a fiatalok tudása mellett a sporttehetségüket is ápolják. 

Pásztor István, a tartományi parlament elnöke a tervekről szólva elmondta, hogy különböző képzéseket, tanfolyamokat is szerveznek majd az akadémián, amiket a nemzetközi birkózó szövetség fog akkreditálni, vezetni és szervezni. Kiemelte, hogy ez Magyarkanizsa szempontjából is fontos, mert erőteljesebben fog jelen lenni a szerbiai és nemzetközi sportéletben. 

Az akadémia a tervek szerint szeptembertől fogadja majd az ifjú birkózótehetségeket. 

Bővebben: 


Épül a Vajdasági Birkózóakadémia

Hamarosan modern körülmények között edzhetnek a birkózótehetségek

A tervezett ütemben

Jó ütemben haladnak a külső és belső munkálatok a Vajdasági Birkózóakadémia épületén




Fotó: Puskás Károly