A turistaidényre készül Magyarkanizsa

2021.04.21.
 

Az oltással is jól haladnak a községben, eddig több mint 4500-an vették fel az első adagot, ami a felnőtt lakosság 26 százalékát jelenti, 2300-an pedig már a második dózist is megkapták - jelentette ki Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester a Pannon RTV Közügyek című műsorában vendégszerepelve. 

Magyarkanizsán jelenleg hivatalosan 105 fertőzött van. A polgármester kiemelte, ha enyhülnek a járványügyi intézkedések a községben, készen állnak arra, hogy megtartsák a tervezett rendezvényeket és a turisztikai idényt is megfelelő módon megkezdjék, a Tisza-partot, a nyílt területeket már rendezik. A község 13 településén a helyi rendezvényeket is támogatni fogja az önkormányzat, amennyiben meg lehet majd őket szervezni. 

A magyarkanizsai polgármester azt is megerősítette, hogy vasárnap, szerényebb körülmények között ugyan, figyelembe véve a hatályos előírásokat, de lesz vásár Kispiacon. 

Bővebben: 


A turistaidényre készül Magyarkanizsa