A tartományi gazdasági titkár Magyarkanizsán

2021.04.09.
  

Egyre bővül Magyarkanizsa turisztikai kínálata. Hamarosan a sportturizmus terén is lehetőségek nyílnak meg előtte, de az idegenforgalmi infrastruktúra kiépítése mellett a kínálat népszerűsítésére is gondolni kell. Ebben számít tartományi segítségre az önkormányzat.

A többi közt erről volt szó, amikor csütörtökön munkatársaival Magyarkanizsára látogatott dr. Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár. Először a városházán Fejsztámer Róbert polgármesterrel, Lackó Róberttel, a Községi Képviselő-testület elnökével, Nebojša Rakić polgármester-helyettessel és Újvári Zsomborral, a Községi Tanács idegenforgalommal megbízott tagjával tárgyalt. Ezt követően látogatást tettek az Art Garni Hotelben.

A sajtótájékoztatón Fejsztámer Róbert polgármester elmondta, hogy a megbeszélésen nagyon sok mindent érintettek a Tisza-part fejlesztésétől kezdve, a fürdőturizmuson keresztül, a falusi turizmuson át egészen a rendezvényturizmusig.

- Mindenre kitértünk, ami a községi idegenforgalmi fejlesztést illeti. Bízom benne, hogy a titkárságnak sikerül majd egy olyan pályázatot kiírnia az év vége felé, amit szeretnénk, s amire most ígéretet is kaptunk. Idegenforgalmi fejlesztési tevékenység támogatására kiírt pályázatról lenne szó. Mindaz a program, amit mi 2019-ben, mint önkormányzat elindítottunk, hogy segítsünk az idegenforgalommal foglalkozó vállalkozókon, főleg a marketing és a piacon való megjelenés területén, támogatásra tud találni a tartományi titkárság részéről is.

A polgármester elmondta, hogy Magyarkanizsa számára továbbra is fő prioritás egy wellness központ kiépítése.

Nebojša Rakić polgármester-helyettes elmondta, hogy az elkövetkező időszakban az együttműködés elmélyítésén lesz a hangsúly. Örül, hogy a tartományi gazdasági és turisztikai titkár is támogatja a községük elképzeléseit.

Dr. Nenad Ivanišević kijelentette, hogy Magyarkanizsán sok mindent látott, amit be tudnak majd emelni a tartományi idegenforgalom-fejlesztési stratégiába.

- Azt láttuk, hogy vannak olyan önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok, amelyekkel jól gazdálkodnak, s ez példaértékű lehet más önkormányzatok számára is, ami az idegenforgalmi fejlesztéseket illeti. A jó tapasztalatokat is meg kell osztani. Tegnap Ópázován, ma Magyarkanizsán láttunk jó példát a turisztikai kínálat népszerűsítésére. Azt gondolom, hogy Vajdaság egy egységes turisztikai termék, amit közösen tudunk értékesíteni, s a pandémia után remélem sikerül elérni, hogy öt napnál többet töltsenek itt a turisták, s jelentősen több pénzt költsenek. Meg kell határoznunk azt is, hogy mi az, amit Vajdaság nyújtani tud. Magyarkanizsának itt a Tisza, mindent megteszünk, hogy a folyami átkelő minél előbb megvalósuljon, s jól működjön. Fontos az is, amit megbeszéltünk, hogy pályázatot írunk ki, hogy minden önkormányzat, amelyik szeretné, hogy fejleszthesse digitális marketingjét, az azt megtehesse. Ez nagyon fontos, mert minden turista, mielőtt utazna, az interneten keres magának úti célt. Fontos tehát, hogy a kínálatunk megjelenjen a világhálón még a szezon kezdete előtt.

Bővebben:


A turistacélpontok népszerűsítésének támogatását ígérte a tartományi gazdasági titkár Magyarkanizsán

Magyarkanizsára látogatott dr. Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár

Előtérben az idegenforgalom

Magyarkanizsára látogatott a tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár




Fotó: Puskás Károly