A községben született első babák szüleit fogadta Fejsztámer Róbert

2021.03.04.
 

A 2021-ben született első kislány és kisfiú édesapját fogadta Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester a helyi Városházán, ahol átadta az önkormányzat ajándékait.

Magyarkanizsa községben az első kisfiú a magyarkanizsai Börcsök Manuel lett, aki január 6-án született meg Zentán. A kisfiú apukája, Börcsök Tomász elmondta, hogy családjukban nagy volt az öröm a kis Manuel érkezésekor.

- Az egész család nagyon várta őt, anyukája és a baba is jól vannak, vidáman telnek a napjaink. Az elején kicsit többet éjszakáztunk, de most már kezd kialakulni a napirendünk, úgy hogy minden rendben van.

A község első kislánya pedig a horgosi Mihalović Petrović Rejna lett, aki január 17-én látta meg a napvilágot szintén Zentán. Mihalović Erik, a kislány apukája elmondta, hogy párjával már nagyon várták a kislány érkezését.

- Minden rendben zajlott, jó egészségnek örvend és jól megvagyunk, jól eszik, jókat alszik, úgy hogy minden rendben van.

A község első babái 50 ezer dináros egyszeri támogatásban részesültek az önkormányzat jóvoltából – mondta Fejsztámer Róbert polgármester.

- Az újszülöttek Magyarkanizsa községben egész évben számíthatnak az egyszeri 20 ezer dináros támogatásra, emellett pedig egy babacsomagot is kapnak a családok. Az önkormányzat családorientált gondolkodásmódja nem újkeletű dolog, támogatjuk a fiatalokat ösztöndíjakkal, utaztatási támogatásunk is van, valamint a harmadik gyermek után ingyenes a családoknak az óvodai és az iskolai ellátás, tehát egy teljeskörű támogatást igyekszik biztosítani a családoknak a magyarkanizsai önkormányzat – nyilatkozta Fejsztámer Róbert.

Bővebben:


A községben született első babák szüleit fogadta Fejsztámer Róbert

Támogatás az idei év elsőszülöttjeinek

Megajándékozták a 2021-ben született első kislányt és kisfiút

Apa csak egy van




Fotó: Puskás Károly