Rendes úton a délvidéki Dallasba

2020.10.10.
 

Október 6-ától november 20-áig lesz lezárva a Völgyes szélétől Tóthfalu bejáratáig terjedő útszakasz, amelyet megjavítanak és ki is szélesítenek. Az olajkutakkal szegélyezett útvonal már nagyon tönkrement, és keskeny is volt, ezért a magyarkanizsai önkormányzat és a NIS jó együttműködésének köszönhetően most sikerül végre rendbe tenni ezt a szakaszt. A munkálatokat szerdán Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester is megtekintette.

– Főleg a völgyesi polgárok részéről ez már régóta megfogalmazódott igény, amit most sikerül kivitelezni. Nagyon örülök, hogy kétévnyi ténykedésünk után megkezdhettük az út felújítását. Ez a NIS-szel való együttműködésnek is köszönhető, ugyanakkor az sem titok, hogy ők is rengeteget használják ezt a szakaszt. Összesen két és fél kilométernyi szakaszt kell megjavítani, ebből most 1,8 kilométert újítunk fel, ami 42 millió dináros beruházás. Ezáltal az egész felület megújul, tehát nem a lukakat foltozzuk, hanem teljesen felújítjuk – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, az önkormányzat minden évben külön programon keresztül finanszírozza a földes utak javítását, ez a szakasz azonban a forgalom szempontjából regionális útnak is mondható, ezért is telt ennyi időbe, hogy megkezdődhessenek a munkálatok.

– Az egész felületet felújítjuk 1,8 kilométer hosszan, továbbá a meglévő négyméteres aszfaltutat kibővítjük öt méterre, és az útpadkákat is megerősítjük további fél-fél méterrel, tehát végül hatméteres útszélességet kapunk. Ezáltal biztonságosabbá válik, és mivel teljesen új aszfaltfelületet fog kapni, biztosítjuk a fennakadásmentes közlekedést – mondta Pálfi Ervin, a kommunális közvállalat igazgatója, hozzátéve, mindaddig, amíg a felújítás tart, a forgalmat átirányítják, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehet megközelíteni Völgyest vagy Tóthfalut, csupán azt, hogy ideiglenesen a nyári utakat kell majd igénybe venni, hogy november 20-a után már a teljesen felújított szakaszon közlekedhessenek az arra járók.

Bővebben:


Rendes úton a délvidéki Dallasba

Aszfaltozzák az utat Völgyes és Tóthfalu között

Felújítják a Völgyes és Tóthfalu közötti útszakasz egy részét

Felújítják a Völgyes és Tóthfalu közötti útszakasz egy részét – Pannon RTV

Megújult utat kap Völgyes határa




Fotó: Puskás Károly építészmérnök