Községnapi pályázatok

2020.09.30.
  

Magyarkanizsa önkormányzata idén is meghirdeti fogalmazás- és versíró pályázatát

Magyarkanizsa önkormányzata a község általános iskoláinak felső osztályos tanulói számára (5‒8. osztály) fogalmazási és versíró versenyt hirdet a hagyományos községnapi rendezvénysorozat keretében.

A diákoktól egyéni fogalmazásokat, illetve verseket várunk a következő témára: Akiknek sokat köszönhetünk.

Ebben az évben azokra a kiemelkedő személyekre, személyiségekre szeretnénk emlékezni, akik községünk településeinek vagy egész községünk életének meghatározó szereplői voltak. Azok előtt szeretnénk fejet hajtani, akik egy kis közösség mindennapjait előbbre vitték, akik maradandó nyomot hagytak a település életében.

Az elkészült fogalmazások, versek megjelentetésre kerülnek Magyarkanizsa község hivatalos honlapján, illetve a Kanizsai Újság oldalán.

A szakmai zsűri által legsikeresebbnek ítélt munkák készítőit önkormányzatunk ajándékkal jutalmazza. Az idei verseny teljes mértékben az online térben zajlik, az eredményeket október 20-án délelőtt tesszük közzé a magyarkanizsai önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és weboldalán, az érintetteket pedig e-mailben is értesítjük.

A fogalmazásokat és verseket legkésőbb október 15-én, csütörtökön 11 óráig juttassák el a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény e-mail címére, Nadrljanski Tornai Erikának: nterika@cnesa.rs.

A fogalmazások, versek végén tüntessék fel az osztályt, a szerzője nevét, az osztálytanító nevét, az iskola nevét és a települést.

 

Magyarkanizsa önkormányzata idén is meghirdeti fotópályázatát

Községünk napja mindannyiunk ünnepe, akik egy közösségben élünk. Az ünnepek összetartozásunkat, egybefonódó sorsunkat hivatottak kiemelni, erősíteni azt a sokszínűséget, azt a gazdag múltat, hagyományaink megtartását, amit elődeink örökül hagytak ránk.

Ebben az évben azokra a kiemelkedő személyekre, személyiségekre szeretnénk emlékezni, akik községünk településeinek vagy egész községünk életének meghatározó szereplői voltak. Azok előtt szeretnénk fejet hajtani, akik egy kis közösség mindennapjait előbbre vitték, akik maradandó nyomot hagytak a település életében.

A pályázatra érkező fotóknak ezt az emlékezést, tiszteletet kell visszaadniuk.

A pályázat révén – reményeink szerint - egy olyan arcképcsarnok válik közkinccsé, amely méltán bemutatja majd múltunk kiemelkedő alakjait, akik munkája, elhivatottsága, szenvedélye formálta történelmünket és ezzel együtt napjainkat.

TÉMA: A pályázó településének híres embere, a közösség megbecsült polgára, aki maradandót hagyott környezetére (köztéri szobrok, szülőházak, munkásságának lenyomatai, bizonyítékai, szellemi/tárgyi örökség)

JELENTKEZŐK: A pályázatra olyan fiatalok és magukat fiatalnak valló, kezdő és haladó fotósok jelentkezését várjuk, akik jelenleg Magyarkanizsán vagy a község valamely településén élnek, illetve innen származnak és még mindig magyarkanizsainak tekintik magukat.

KORHATÁR: 15 éves kor felett.

FOTÓK: A fotókat digitális változatban várjuk JPG formátumban, 300 dpi felbontásban, minimum 1 MB méretben. A pályázatra minimum 1, maximum 5 db fotóval lehet pályázni.

NYEREMÉNY: mindegyik pályamunka elektronikusan kerül bemutatásra, a zsűri szerint a legjobb fotót készítők kategóriánként pénzjutalomban részesülnek.

ZSŰRI: A fotókat szakmai zsűri elemzi, értékeli, és választja ki a legjobbat.

A BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2020. október 14. (szerda)

A pályázat eredményéről a fotópályázat kiírója minden pályázót e-mailben értesít, a beküldött fotók a szervező által működtetett internetes platformokon feltöltésre és bemutatásra kerülnek.

A képeket a rka@sks.co.rs email címre várjuk a következő adatokkal együtt:

NÉV, KOR, LAKHELY, SZÜLETÉSI HELY, E-MAIL-CÍM, MIKOR ÉS HOL KÉSZÜLT A FOTÓ? A FOTÓ CÍME

Az e-mail TÁRGYA „FOTÓPÁLYÁZAT” legyen.