Újdonságok a Tisza-parton

2020.08.11.
 

A Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Telekommunikációs Minisztériumának köszönhetően mintegy hárommillió dináros támogatásból felújítási munkálatok zajlottak a közelmúltban a magyarkanizsai Tisza-parton és annak környékén. A felújított pihenőhely a medence mellett az árnyékolókkal együtt üde színfoltja lett a területnek, ugyanakkor a tőszomszédságában lévő játszótérre is került egy új elem, valamint a kerékpártartók és az öltözők is új formát öltöttek. A medence ismét üzemel, és az elmúlt napok változékony időjárása után most, amikor végre ismét visszatért a strandidő, ismét sokan fürdőznek ott, elsősorban gyermekek, az illetékesek pedig nagyon ügyelnek a kormányrendeletek betartására, illetve a fürdőzők biztonságára.

Augusztus 7-én Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere is látogatást tett a Tisza-parton, ahol megtekintette az elkészült, eddig megvalósult beruházásokat.

– Mint minden évben, az idén is igyekeztünk valamit újítani a Tisza-part ezen szakaszán. Most a padokra, az asztalokra, az árnyékolókra került sor. A felújítás egy pályázat segítségével valósult meg, amihez az önkormányzat a területrendezéssel járult hozzá. A járdaaszfaltozás, a virágágyások kialakítása, a zöldövezet rendezése tartozik ide, továbbá a játszóteret is sikerült egy 250 ezer dináros elemmel bővítenünk, remélhetőleg a községbeli gyermekek legnagyobb örömére. Úgy látom, hogy volt értelme az elmúlt években mindig egy kicsit bővíteni a kínálatot, mert egyre többen veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat, és mindenki nagyon örül az újdonságoknak is. Nagyon remélem, hogy néhány éven belül a központi, betonos részt is fel tudjuk újítani, és ezáltal a Tisza-part végre valahára visszanyerheti teljes pompáját, amire azok emlékeznek, akik a kilencvenes években sokat jártak ide – hangsúlyozta Magyarkanizsa polgármestere.

Bővebben:


Újdonságok a Tisza-parton

Hívogat a magyarkanizsai Tisza-part

Beruházások a Tisza-parton

Számos beruházás történt az elmúlt időszakban a magyarkanizsai Tisza-parton




Fotó: Puskás Károly építészmérnök