Rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület

2020.05.18.
 

Négy napirendi pont szerepelt Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének május 15-i ülésén, mely egyúttal a testület első rendkívüli ülése is volt.
A képviselők a járványügyi előírásokat betartva két méteres távolságra ültek egymástól, valamint szájmaszkot is viseltek. Az ülésen a napirendi pontok között szerepelt a városrendezési terv módosítása, továbbá két községbeli ingatlan sorsának megvitatása, valamint a választási bizottság egyik taghelyettesét felmentették és új személyt választottak a helyére.
Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Az egyik a Birkózóakadémiához kapcsolódik, hiszen az ottani előkészületek a végéhez közelednek, így most már eljutottunk addig, hogy magát a telket is felkínáljuk eladásra, amin majd reményeink szerint hamarosan elkezd fizikailag is épülni a Birkózóakadémia. A másik pedig egy tervezési folyamat, amelynek elindítását jóvá kellett, hogy hagyja a képviselő testület, hiszen ez a jóváhagyás alapján tudjuk majd az idegenforgalmi fejlesztési terveket kidolgozni, ami a meglévő fürdőhöz kapcsolódik és az új wellness központ kiépítéséhez kapcsolódó tervekhez kapcsolódik. Ezt a két folyamatot úgy tudjuk csak elindítani, hogy ha a tervezési folyamatot is elindítjuk.”

Bővebben:


A városrendezési tervről és ingatlanok sorsáról is tárgyalt a magyarkanizsai kkt

A Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület I. rendkívükli ülésének összefoglalója

Rendkívül ülést tartott a magyarkanizsai Községi Képviselő-testület




Fotó: Puskás Károly építészmérnök