Közzéteszik a törvényes előírásokat megszegő munkaadók listáját

2020.03.24.
  

A Szerb Kormány munka-, foglalkoztatás-, harcos- és szociális-ügyi minisztere, Zoran Đorđević, felhívta a munkaadók figyelmét, hogy a rendkívüli állapot idején ne bocsájtsák el a munkásaikat, és bejelentette, hogy közzéteszik azoknak a listáját, akik törvénytelenül mondtak fel az munkásaiknak.  
A miniszter rámutatott, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat elektronikus úton fogadja mindazok bejelentkezését, akik munka nélkül maradtak és ilyen módon tudják majd a térítésre való jogosultságokat megvalósítani.  A munkaügyi felügyelőség ezek a bejelentések alapján fogja ellenőrizni a munkások elbocsájtásának körülményeit, annak a törvényes feltételeit, és megtenni a szükséges intézkedéseket.
A munkavégzésnek megvannak a törvényes feltételei, mint a fizetett szabadság, váltásban történő munkavégzés és az otthonról való munka, fizetetlen szabadságra nem küldhetők a dolgozók, ha azt nem fogadják el. A munka megszakítása megegyezés alapján történhet, függetlenül attól, hogy meghatározatlan időre szerződtetett, illetve meghatározott idejű szerződés alapján foglalkoztatottról van-e szó.
A miniszter felhívta a figyelmét mindazoknak, akik önkéntes elkülönítésbe vonultak, hogy a Munkaügyi Minisztériumtól, illetve a belügyi szervektől vegyék át az erre vonatkozó határozatot, azért hogy megkülönböztessék őket azoktól, akik nem akarnak dolgozni, illetve azért is, hogy a munkaadóknak ne szolgáltassanak jogalapot a felmondáshoz.