Véget ér a Transdia projekt

2019.04.24.
 

Lassan véget ér az a Magyarkanizsa és Szeged között létrejött IPA projekt, amelynek a fő célja a megváltozott munkaképességű személyek munkába állítása volt. Az eredményekről és sikerekről Horgoson és Magyarkanizsán számoltak be az illetékesek a zárókonferencián.

A 15 hónapig tartó közös munkának köszönhetően Magyarkanizsán 4 megváltozott munkaképességű személy jutott munkahelyhez, emellett 5 mentort is kiképeztek. Szakács Ibolya napközivezető szerint a témában lenne hova fejlődnie térségünknek.

- A munkaadók kevés tapasztalattal és kevés tudással, információval rendelkeznek a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásával kapcsolatban, ez az egyik fő gond, emellett a törvényeket sem ismerik, így ami Szerbiában hatályos, azt nem igazán tudják alkalmazni – mesélte Szakács Ibolya.

A magyarkanizsaiaknak társpartnere ebben a szeged-szőregi Szivárvány Autizmus Közhasznú Egyesület volt, akik 15 megváltozott munkaképességű személyt tudtak megfelelő munkahelyhez juttatni a projektnek köszönhetően.

Tolnai Csaba, a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ igazgatója szerint a kölcsönös információcsere hiánya okozza a legtöbb problémát a munkavállaló és a munkáltató között.

- Maga a tény, az állapot, hogy valaki megváltozott munkaképességű sokak számára nem ismert. Azt gondolják, hogy ezek a személyek kerekesszékhez kötöttek, pedig dehogy! Ez tulajdonképpen nem így van, ezért meg kell ismerni a szélesebb közönségnek is ezeket a személyeket, hogy ezután közös munkába tudjanak kezdeni – nyilatkozta az igazgató.

A projekt összköltsége mintegy 98 190 ezer euró volt, amelyből a képzések és a munkavállalás ösztönzése mellett sikerült a napközikben több foglalkozásokra alkalmas műhelyt is megnyitni. A zárókonferencián részt vett Fejsztámer Róbert, polgármester is, aki elmondta, hogy nagyon örülnek annak, hogy egy ekkora horderejű projekt része lehet Magyarkanizsa, és hogy ez mindenképpen egy előrelépés a község számára.

- A gölöncsérműhely, az üvegház, a szappankészítő-műhely, tehát mindezen aktivitások valóban egy olyan minőségi fejlődést fognak eredményezni az intézményünk életébe, ami ebben a szférában dolgozó, működő és ennek a szférának a szolgáltatásait használó fiatalok, és nem csak fiatalok részére minőségi előrelépést jelent – tette hozzá a polgármester.

Magyarkanizsa önkormányzata egyébként önrészként 600 ezer dinárral járult hozzá a projekt sikeréhez.

Bővebben:


Véget ér a Transdia projekt Magyarkanizsán

Munkába állhatnak a megváltozott munkaképességűek




Fotó: Puskás Károly építészmérnök