Közmunkaprogramok a községben

2017.08.23.
 

Magyarkanizsa már eddig is sikerrel szerepelt a különféle közmunka-pályázatokon, s most is több, 4-től 6 hónapos futamidejű programot sikerült indítania.

„Önkormányzati szempontból nagyon fontos, hogy a közmunkaprogramot újra el tudtuk indítani. A program több szálon futott, külön önkormányzati támogatással, közös, minisztériumi vagy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) támogatásával. A közmunka-program különböző intézmények felé irányult, és bár itt a Népkertben most elsősorban a közterületeken folyó munkálatokat látjuk, azért közmunkások el tudtak helyezkedni szociális és egészségügyi intézményeinkben is” - nyilatkozta Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere. ”Nagyon lényeges, hogy az embereket közszolgálati feladatok elvégzésére tudtuk alkalmazni, még akkor is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a bérezés elég alacsony, kicsi az az összeg, amit ezekért a munkákért kapnak. Ebből eredően hálásak is vagyunk nekik, hogy eljöttek, hogy ledolgozzák ezt az időszakot és elvégzik a kapott munkát. A pályázatban megszabott feltételektől függően lesznek olyanok, akik szeptember végéig dolgozhatnak, mások november végéig is alkalmazásban lehetnek. A munkákat a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat koordinálja.”

A polgármester elmondta azt is, hogy a közmunka-programokat azért emelték ki, hogy azoknak a polgároknak is lehetőséget nyújtsanak, akiknek eddig nem volt más lehetőségük vagy éppen most keresik az elhelyezkedési lehetőséget, amihez egy-egy ilyen programban való részvétel akár jó kiinduló pont is lehet. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezőkben is lesznek sokan, akik felvállalják ezeket a munkákat. A bérek nagyságát törvényes rendelkezés szabályozza, nem az önkormányzat döntötte el, hogy mennyit lehet fizetni a közmunka-program alkalmazottainak.

 

Bővebben:


Újabb közmunkaprogramok indultak

Újabb közmunkaprogramok indultak Magyarkanizsán


Újabb közmunkaprogramok indultak



Fotó: Puskás Károly építészmérnök