Mementó

2017.05.04.
 

Április 30-án délután emlékeztek meg Magyarkanizsán a zsidók deportálásának 73. évfordulójáról. Az egykori zsinagóga helyén elhelyezett emléktáblánál koszorúzott dr. Plank Zoltán, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja és a Szabadkai Zsidó Hitközség képviselői, valamint az MNT képviseletében Nyilas Leonov Anita. Beszédet Miloš Kravić, a képviselő-testület elnöke és Kávai Szabolcs történelemtanár, községi tanácstag mondott.

A háború – különösen vonatkozik ez a második világháborúra – nagyon sok emberből a gonoszt hozta felszínre. Orvosok, művészek, tudósok, tanárok élték békében hétköznapi életüket, de a háború során embertársaik ezreit, tízezreit küldték a halálba. Velük szemben a tisztelet hangján kell szólnunk azokról a nagyszerű emberekről, akik életük kockáztatásával mentették embertársaikat. Kanizsán is volt ilyen igaz ember Zsámboki Pál személyében, aki Belgrádból hozott magával egy kisfiút, és itt, a mi városunkban élték túl a vészkorszakot. Ez az akkori kisfiú még ma is, mint idős ember, Izraelben él és gyakran meglátogatja Kanizsát is – emlékeztetett Kávai Szabolcs.

1944 áprilisának végén 250 akkori kanizsait hurcoltak és öltek meg származásuk miatt. Az ő emlékük előtt hajtottak fejet most Magyarkanizsán, ahol az összejövetel zárszavaként elhangzott a Kaddis.

Bővebben:


Mementó

Mementó- Soha Többé!




Fotó: Puskás Károly építészmérnök